2011. március 16., szerda

21. Fejezet

Sziasztok!
Többszöri csúszás után végre sikerült meghoznom a következő fejezetet! Igazából sokat gondolkoztam rajta, hogyan is legyen a folytatás, mivel a legtöbb véleményben nagyon kedvesen azt írtátok, hogy rámbízzátok a döntést a folytatást illetően..
Ezúton is köszönöm a megtisztelő bizalmat!
Mindent mérlegelve végül úgy döntöttem, hogy egy kis köztes utat választok, legalább is erre törekedtem...
Mindenkinek köszönöm a véleményeket és a türelmet!
Puszi
Nikol




21. Fejezet: Családi kötelék

A kocsiban ülve visszapörgettem életem legszebb három napjának minden egyes pillanatát, amit az egyre távolodó luxusszállodába töltöttünk. Igazából valahol nagyon is sajnáltam, hogy vége a kis nyaralásunknak, tudtam egy jó ideig nem lehetek majd ugyan így kettesben szerelmemmel, mint ahogyan itt voltunk. Másfelől viszont már hiányzott a család is.. főleg Alice, de igazából mindenki más is, még Rosalie is.
Így a szomorúságomat félretéve inkább annak örültem, hogy most viszontláthatom majd őket. Hiszen ha Edward átváltoztat, akkor miénk lesz az örökkévalóság és akkor annyi időt tölthetünk majd kettesbe amennyit csak akarunk.. Ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy Emett és Rosalie is gyakran le-leszakadnak a családtól hosszabb-rövidebb időre, hogy kettecskén éljenek..igazából eddig ilyenre nem is gondoltam, de most hogy megtapasztaltam milyen is Edwarddal teljes mértékben kettesben lenni..rögtön kedvet kaptam hozzá!
Erre a gondolatra szélesen elmosolyodtam miközben szerelmesen Edward-ra pillantottam.
- Mitől lett ilyen jó kedved?- kérdezte tőlem mikor észrevette a megváltozott hangulatomat… Reggel még közel sem volt ilyen jó kedvem, sőt igazából elég letört voltam, mikor elhagytuk a szállodát.
- Hmm..csak eszembe jutott egy opció, hogyan tudnánk a jövőben egy kis időt teljesen kettesben tölteni. - válaszoltam még mindig mosolyogva, miközben összekulcsoltam a kezünket. Csak remélni tudtam, hogy tetszeni fog neki az ötletem és nem foga úgy érezni, hogy a családjától akarom elszakítani ezzel…
- Igen? Megosztanád velem is?
- Hát persze..Igazából Emett s Rosalie adták az ötletet - kezdtem felvezetni a dolgot, mire Edward nagyon döbbent arcot vágott.. Bizonyára meglepődött, hogy létezik olyan dolog, amit Emettről mintáznék…–Szóval arra gondoltam, hogyha átváltoztatsz és már én is olyan leszek mint te, akkor kipróbálhatnánk a közös életet..úgy mint egy igazi házaspár..csak mi ketten. - magyaráztam zavartan, miközben folyamatosan az arcát fürkésztem és próbáltam rájönni, hogy vajon mit gondolhat az ötletemről..
De igazából a meglepettségen kívül semmit sem tükrözött az arca és nem is szólt egy szót sem, ami tőle szintén szokatlan volt.
- De persze ez csak egy ötlet volt! Nem akarok rád erőltetni semmit sem, és elszakítani sem akarlak a családodtól! - mentegetőztem rögtön mielőtt még téves következtetésre juthatott volna.
- Bella!- vágott a szavamba szerelmem, miközben egy kicsit dühösen nézett rám, de a hangja még mindig bársonyos maradt. - Először is, ilyen még véletlenül sem jutott volna az eszembe, hogy a családom és közém akarnál állni, másodszor pedig az én családom a te családod is és hamarosan törvényesen is hozzám fogsz tartozni, vagyis örülnék ha innentől kezdve ha ilyenről beszélsz akkor a tiéd helyet inkább a miénk szót használnád! - dorgált meg, mire én zavartan lesütöttem a szememet, nagyon jól estek a szavai és az, hogy most már tényleg volt hová tartoznom.
- Harmadszor pedig - folytatta sokkal könnyedebb hangon, mire én felkaptam a fejemet- ez a gondolat már nekem is eszembe jutott.. Eddig csak azért nem mondtam mert féltem azt hinnéd, hogy ki akarlak magamnak sajátítani, másrészről Alice is megölt volna, ha ezt az ötlete én vetem fel!- villantott felém egy félholdas mosolyt, amitől a szívem dobbant egy nagyot. Azt hittem ebben az utóbbi három napban, hogy ennél boldogabb már nem lehet földi lény, most mégis beigazolódott hogy tévedtem.
Az, hogy Edwardnak én még a családjánál-helyesebben családunknál-is fontosabb vagyok elképesztő örömmel töltött el… Most tényleg úgy éreztem, hogy én vagyok a legfontosabb az életében, pont úgy, ahogyan ő enyémben.
- Szeretlek!- suttogtam hirtelen meghatódva, majd arról kezdtem el fecsegni, hogy hová is költözhetnénk illetve, hogy mennyi időre úgy hogy a családunknak-főleg Alice-nek- se hiányozzunk nagyon.
Edward egy ideig mosolyogva hallgatta az elképzeléseimet, sőt néha-néha még hozzá is tett egy két megjegyzést, mégis egy idő után egyre jobban elkomorult az arca, amit nem tudtam hová tenni magamban. Valami rosszat mondtam volna?
- Mi a baj?- simítottam végig az arcán, mire ő nagyot sóhajtott és csak a fejét rázta. Nem értettem mi lelte, hiszen az előbb még ugyan olyan boldognak tűnt, mint amilyennek én éreztem magamat.
- Kérlek mondd el, szeretném tudni! Én mondtam valamit..? - kérdeztem, miközben idegesen a számat kezdtem el rágcsálni. Edward újra sóhajtott egyet, majd az útról lehúzódva leállította motort és felém fordult. Percekig néztük egymást, úgy tűnt, hogy nem találja a szavakat, mivel többször is szólásra nyitotta a száját, de végül mindannyiszor becsukta.
- Csak mond el ami a szívedet nyomja!- bíztattam, mire ő lehunyta a szemeit é s egy mély levegővétel után belekezdett.
- Ahogy beszéltél eszembe jutott, hogy.. hogy ha átváltoztatlak, akkor ezeknek a terveknek úgy is lőttek, legalább is egy ideig biztosan nem fogunk tudni elszakadni a családtól, mert eleinte szükség lesz mindenki, főleg Jasper, segítségére, hogy kordában tudjunk tartani. Beléhalnék ha az én önzőségem miatt az első évben olyat tennél amit később megbánnál..- hadarta olyan gyorsan, hogy néhány szót alig értettem, de a lényeg összeállt.
Be kellett ismernem, hogy tökéletesen igaza van, az első évben őrjöngő újszülöttként közel sem lenne olyan romantikus Edward számára velem egyedül élni. Hiszen ki tudja mennyire fogja elvenni az eszemet a vérszomj..és hogy vajon mennyi ideig fog tartani ameddig újra önmagam leszek..
- Persze igazad van. - mosolyodtam el szomorkásan, majd a fejemet elfordítottam és az ablakon kezdtem el kifele bámulni. Mióta újra együtt voltunk Edward-dal és főleg azóta mióta nem voltam folyamatos életveszélybe Victoria miatt, újra szerettem élni és embernek lenni…
Most hogy legelőször szembesültem a vámpírrá válás hátulütőivel kicsit elkedvtelenedtem. Nem a fájdalomtól féltem, hanem attól, hogy elveszítem majd magamat az új létbe és hogy nem fogom tudni soha többé úgy szeretni Edward-ot mint most.
Másrészről viszont a legnagyobb ellenségem, az idő, folyamatosan ellenem dolgozott és az átváltozás volt az egyetlen mód a legyőzésére. Nem akartam megöregedni, örökké szeretni akartam Edward-ot, úgy éreztem nekem még az örökkévalóság is kevés belőle!
- Megbántottalak igaz?- kérdezte ekkor hirtelen megtörve ezzel az eddigi tökéletes csendet. A fejemet újra felé fordítottam, majd az egyik kezemmel végigsimítottam a fájdalmas vonásin.
- Nem, teljesen igazad volt, csak rossz volt szembesülni azzal, hogy egy ideig nem leszek ugyan az, mint aki most.. Tudod még most is hihetetlen elhinnem azt, hogy létezhet olyan helyzet, amikor nem te leszel a legfontosabb az életemben..- csordultak ki a könnyeim, miközben Edward szorosan magához ölelt és csitítgatni kezdett.
- Nem lesz majd úgy örökké..Egy idő után mikor már képes leszel fegyelmezni az ösztöneidet visszatérnek az érzéseid és sokkal jobban fogsz tudni szeretni mint most. - próbált megnyugtatni, de én nem igazán értettem miről is beszél.
- Ezt hogy érted?- néztem rá megdöbbenve, hiszen lehetetlennek tartottam, hogy ennél jobban tudnám még szeretni.
- Tudod - kezdett bele, miközben egy tincsemet gyengéden kisimította az arcomból- a vámpírok minden értelemben sokkal fejlettebb és egyben összetettebb lények mint az emberek. Egyszerre több dologra tudunk koncentrálni úgy hogy ezt nem érezzük megerőltetőnek és épp így az érzelmeink is különbözőek mint az embereké. A vámpírok többségében egy életre választanak maguknak társat, viszont azt akit kiválasztanak mindennél jobban szeretik, olyan módon ami egy emberi lény számára felfoghatatlan. Ti szívetek nem bírna el ennyi szeretet, minta miénk, de majd ezt te is meg fogod tapasztalni ha olyanná válsz mint mi.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy te jobban szeretsz engem mint én téged?- kérdeztem kicsit felháborodva, mire Edward elnevette magát a sértődött arcomat látván.
- Nem, ez így nem igaz, inkább úgy mondanám, hogy te a magad emberi módján szeretsz, míg én egészen máshogy. - mosolygott, miközben az ujjai folyamatosan a derekamon köröztek, ami először nyugtató volt, most viszont egyre izgatóbbá vált.
- Már megint lebecsülsz! Ha annyira odavagy a nemes fajodért, akkor miért tiltakoztál olyan hevesen az ellen, hogy átváltoztass!- morgolódtam, miközben próbáltam kizárni a fokozatosan növekvő vágyamat, hiszen ennyi sértés után meg kellett valahogy büntetnem a velem szemben ülő egoista vámpírt. Majd én megmutatom neki, hogy van olyan helyzet, amikor az én akaratom az erősebb.
- Te is tudod miért nem. - komolyodott el egy pillanatra, de aztán megint csak elvigyorodott. - De azért azt sejthetted volna, hogy a döntésemben kell lenni némi önzőségnek! Tudtam, hogyha átváltoztatlak akkor sokkal jobban fogsz szeretni és akkor nem kell tartanom holmi pincefiúcskáktól! - viccelődött, hiszen mindketten tudtuk, hogy ha létezne még egy olyan lehetőség az átvoltoztatásomon kívül, amivel másképpen is meg tudnánk oldani ezt a helyzetet, akkor Edward azt választotta volna. Többször mondta, hogy inkább lenne halandó ember az oldalamon, mint hogy engem olyanná tegyen mint ő.
- Hm..én azért ebbe nem lennék ilyen biztos. Ha én is szép leszek akkor bizonyára több hódolóval kell majd megküzdened, mint most! - gonoszkodtam, mire Edward haragosan morrant egyet és mire észbe kaptam már én voltam alatt és ő felettem feküdt belepréselve engem a kocsiülésbe.
- Nem adlak senkinek sem!- suttogta a fülembe, miközben végighúzta az orrát a nyakam vonalán. Az izgalmam a tetőfokára hágott és már el is felejtettem, hogy miről is vitatkoztunk csak azt tudtam, hogy itt és most akarom!
Karjaimat a nyaka köré kulcsolva húztam magamhoz még közelebb miközben szenvedélyesen megcsókoltam. Edward most nem tiltakozott úgy tűnt mindketten ugyan azt akarjuk. Kezei pillanatok alatt csúszotak a pólóm alá, miközben a végkifulladásig csókolt. Bár a hely elég szűk volt mégis Edward megoldotta a helyzetet, azzal hogy hátradöntötte az ülést és így egész kényelmesen el tudtam helyezkedni miközben megszabadítottam az ingjétől.
A felszabadult területet csókokkal borítottam ezzel jóleső sóhajokat kicsalva kedvesemből, miközben ő a nadrágom gombjaival küzdött.
Az utóbbi napokban tökéletesen kitanulta, hogy hol kell érintenie ahhoz, hogy másodpercek alatt az őrület határára kerüljek. Az illata már önmagában elég volt ahhoz, hogy elkábuljak mégis ugyanakkor az érzékeimet is felébresztette. Csókjait mindenhol éreztem és kezdett az agyamra ráborulni az a bizonyos köd, amikor a külvilág megszűnik létezni és egyedül Edward és én maradunk a világban. Egyre hevesebben csókoltam szerelmemet kifejezve ezzel a vágyamat, mikor ő hirtelen elszakadt a számtól és ijedten felkapta fejét.
-A francba! - káromkodta el magát hirtelen, amit én nem tudtam mire vélni, főleg ebben a helyzetben nem.
- Öltözz fel gyorsan!- hadarta miközben villámgyorsan az ingjéért nyúlt, de a nagy sietségben véletlenül eltépte az anyagot, mikor az beakadt az ülésbe.
Én hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, azt meg aztán végképp nem értettem, hogy Edward miért viselkedik ennyire furcsán. Aztán hirtelen megvilágosodtam. Ösztönösen összerezzentem, mikor valaki megkopogtatta a sötétített ablaküveget.
Edward idegesen dobta el az ingjét a hátsó ülésre, majd a pólómért nyúlt és türelmet erőltetve magára rám adta az anyagot, miközben én a farmerom gombait gomboltam vissza. A kopogtatás egyre erősödött, mire Edward mérgében fújtatva szállt ki a kocsiból.
Egy középkorú férfi állt vele szemben, aki mint kiderült csak azért állt le mellettünk az úton mert azt hitte valami baj van a kocsinkkal és segíteni akarta. Szerelmem összeszorított fogakkal próbált udvariasan válaszolgatni, valami olyasmit mondott, hogy azért álltunk meg, mert át akart öltözni, mivel a menyasszonya, azaz én, vezetés közben véletlenül leöntöttem kólával.
A pasas kicsit zavartan, de végül távozott. Edward ezután előkotort magának egy másik inget a bőröndből majd még mindig ingerülten visszaült mellém az autóba.
- Hihetetlen, hogy az emberek pont akkor akarnak segítőkészek lenni, mikor semmi szükség sincs rá!- morgott magában, miközben elindult a kocsival, de aztán észrevette a sértődött arcomat.
- Most meg mi a baj? Sajnálom, de igazán nem tehetek róla, hogy pont most.. De majd otthon bepótoljuk..- magyarázott volna, de én közbevágtam.
- Miért pont azt mondtad, hogy leöntöttelek kólával? –kérdeztem ingerülten, miközben szorosan összefontam magam előtt a karajaimat. Edward szája széle megrándult az elfojtott mosolytól, miközben tövig nyomta a gázt.
- Ez volt a legkézenfekvőbb. Hirtelen nem jutott más az eszembe.
- Óh hát persze! Hiszen ez olyan hihető, hogy a béna menyasszonyod leöntött kólával!- fújtattam miközben villámló szemekkel néztem rá, de őt ez egyáltalán nem ijesztette meg. Már szinte remegett az elfojtott nevetéstől.
- Áh megállj Edward Cullen, leszek én még erősebb mint te és akkor visszakapod!- fenyegetőztem, de azt már nem tudtam kifejteni, hogy pontosan hogyan is fogom megkínozni mert ő felém fordulva egy csókkal belém fojtotta a szót.
- Szerinted könnyű volt bármi értelmes magyarázatot kitalálnom, miközben még teljesen a hatásod alatt álltam.. - suttogta a fülembe, mire az én mérgem ismét elszállt. Hihetetlenül hatásos módszerei voltak..a figyelmem elterelésének érdekében. – Azt mégsem mondhattam neki, hogy megőrjített a menyasszonyom és már azt sem bírtam kivárni, hogy hazaérjünk és egyenesen a kocsiban tepertem le. - kuncogott fülembe, mire engem elöltött a forróság. Hogy fogjuk ezt kibírni, hogy most nem csak kettesben leszünk?
- Inkább az utat figyeld!- figyelmeztettem, de hangom erőtlenül csengett. Edward szélesen elvigyorodott majd a kérésemnek eleget téve az utat kezdte el figyelni, de levegő szinte izzott körülöttünk.
Próbáltam lecsillapodni mivel tudtam, hogy ha hazaérünk nem rohanhatunk rögtön a hálóba! Szinte észre sem vettem mikor megérkeztünk. Már csak arra lettem figyelmes, hogy Edward leállítja a motort majd nagyot sóhajtva felém hajol és megcsókol.
- Sajnálom és ne utálj érte nagyon, nem tudtam ellen mit tenni!- hadarta gyorsan, de én egy szavát sem értettem.
- Már miért…- utálnálak?- akartam volna kérdezni, de ebbe a pillanatban nyílta kocsiajtó és Alice hajolt be az autóba, hogy szorosan magához öleljen.
- Köszöntelek újra itthon! Azt hittem már sosem érkeztek meg!!- csicseregte, majd kiráncigált a kocsiból és egyenesen a házba húzott ahol a család többi tagja már mind ott várt az előszobában. Miután mindenki még Rosalie is! átölelt rögtön arról kezdtek el faggatni, hogy milyen volt a nyaralás.
- Áh, hogy elpirult!!- röhögött Emett, mikor hirtelen nem tudtam mit felelni arra a kérdésre, hogy miért nem próbáltuk ki Edward-dal wellness részleget. Igazából mindketten időpazarlásnak találtuk az ilyen dolgokat, még a városnézést is lerövidítettük és a napunk nagy részét a szobánkba töltöttük.
- Jaj hagyjátok már, ne hozzátok zavarba szegény Bellát! Engedjétek, hogy arról meséljen, amiről ő akar!- vett védelmébe Esme miközben anyáskodóan körém zárta a karjait.
- Úgy látom én nem is hiányoztam.. - morgolódott tetetett sértődöttséggel szerelmem, miközben behozta az össze csomagunkat.
- Hát bocs öcsi, de belőled már elég volt ez az elmúlt 100 év, és egyébként sem vagy olyan érdekes mint Bella!- vigyorgott kedvenc mackónk, míg Esme rögtön a szívére vette a dolgot és egy szempillantás múlva már első fogatott fia nyakába csüngött miközben biztosította, hogy mindketten nagyon hiányoztunk, pontosan ugyanolyan mértékben.
- Jól van anya, csak vicceltem. - nyugtatta meg Edward Esme-t, miközben nyomott mindkét arcára egy-egy puszit, majd miután a többieket is üdvözölte, Alice-re nézett várakozóan és idegesen.
- Nyugalom tetszeni fog neki! Láttam, egészen meg fog hatódni!- kezdtek bele az ő szokásos különc párbeszédükbe, amit már meg sem próbáltam megérteni.
- Személyesen téged teszlek felelőssé, ha nem így lesz!- morogta Edward, mire Alice csak a szemét forgatta és engem kézen fogva behúzott a ház belsejébe, amikor feltűnt, hogy a bútorok mind el vannak húzva helyükről és mindenhonnan lufik és ünnepi díszítés lógott. A szoba közepén egy hatalmas plakát éktelenkedett amin a következő felirat állt: Boldog Születésnapot A Család Legújabb Tagjának! – igazából még megszólalni sem volt időm, Alice rögtön a nyakamba ugrott.
- Ne hisztizz, amikor elmentél akkor nem ünnepeltük meg rendesen és hát ez mégis csak az utolsó ilyen születésnapod!- figyelmeztetett halkan, mire én magamba szálltam és lenyeltem a feltörni készülő ingerültségemet. Rájöttem, hogy igaza van és igazából örültem, hogy a családnak ennyire fontos vagyok és a 18. katasztrófába fulladt szülinapom után még egyszer bevállalták ezt az ünnepet.
- Remélem most minden éles dolgot eltettél a közelből!- vicceltem el a dolgot, miközben én is visszaöleltem kedvenc húgomat, majd immáron mosolyogva fordultam a többiek felé, akik eddig megfeszülve várták a reakciómat és mikor látták, hogy nem fogok düh rohamot kapni az ünneplés látván mindenki fellélegzett.
- Bízhatnátok bennem jobban is..- durrogott Alice a többiek bizalmatlanságát látva, de Jasper által küldött boldogsághullám minden feszültséget elmosott és immáron mindenki mosolyogva állt körül és egyenként boldog szülinapot kívántak. Esme egy aranyos tortát is behozott, amin immáron Isabella Cullen név szerepelt. Kezdtem tényleg meghatódni és szerettem volna Edward- hoz bújni, de hiába néztem körül hirtelen nem találtam.
- Máris jön, csak semmit sem bíz a véletlenre, úgy döntött a múlt nem ismétlődhet meg és hiába csomagoltam puhapapírba az ajándékot ő szokás szerint nem bízik bennem..- magyarázta sértődötten a kis törpe, de az ekkor belépő Edward teljesen elterelte a figyelmemet.
Az arcán tündöklő izgalom csak még ellenállhatatlanabbá tette, miközben olyan szerelemmel nézett rám, amitől szó szerint majdnem elájultam. Bágyadtan rámosolyogtam, miközben ő egyre közelebb araszolt, a kezében egy apró dobozt szorongatva. Alice nagyot sóhajtva hátrébblépett a család által kialakított félkörbe utat engedve szerelmemnek.
Edward lázasan csillogó szemmel lépett hozzám, majd megállt előttem és kezemet a kezébe fogva beszélni kezdett. Eleinte a szája mozgásán kívül semmire sem tudtam figyelni, de aztán lassan felfogtam a szavainak az értelmét és döbbenten néztem rá.
- Kérlek fogadd el, ez a család közös ajándéka, ezzel szeretnénk kifejezni, hogy innentől kezdve teljes jogú tag vagy. –nyújtotta át a kis dobozt ami immáron teljesen le volt csupaszítva mindenféle csomagolástól.
- Igazi Cullen!- tette hozzá Alice vigyorogva, mire én végignéztem a családon és épp szólásra nyitottam volna számat, de Carlisle tőle szokatlan módon közbevágott.
- Először nézd meg!- szólt kedvesen mire én teljesítvén a kívánságát a doboz felé nyúltam és remegő kezekkel nyitottam ki. Nem voltam kevésbé ideges mint mikor Edward eljegyzett. Talán azért mert megéreztem a pillanat súlyát, talán más miatt, erősen dobogó szívvel néztem bele a dobozba. A látottak hatására a lélegzetem elakadt és a szemeimet elhomályosították a könnyeim. - Ez gyönyörű..igazán köszönöm. - rebegtem, miközben próbáltam tartani magamat, de a rám törő érzéseken nem tudtam uralkodni.
Edward közelebb lépett és szorosan átölelve hagyta, hogy megnyugodjak. Az emlékek egyszerre törtek rám, boldogak és rosszak, az első menzabeli alkalom, mikor megláttam őket, aztán minden egyes pillanat, amit velük töltöttem, aztán a hosszú évek, amikor olyan magányos voltam, amikor annyira hiányoztak és a rengeteg szenvedés.
De minden emlékemből a boldogok voltak a legtisztábbak, az amikor Edward megkérte a kezemet vagy a mostani alkalom. Csak percek múltán tudtam lenyugodni, utána viszont mosolyogva segítettem Edward-nak, hogy a nyakamba kapcsolja a szülinapi ajándékomat, ami egy vékonyka aranyláncon csüngő rózsaalakú kis medalion volt, a család címerével.
Tudtam, hogy minden Cullen viseli valamilyen módon a címert, a nők nyaklánc formában, míg a férfiak a csuklójukon hordták kivéve Carlisle-t akinek a pecsétgyűrűjében volt elrejtve a címer. Boldogan és büszkén viseltem immáron én is a nyakláncot és bár ez csak egy jelképes tárgy volt, ami az összetartozást hívatott tükrözni mégis most először éreztem magamat igazi családtagnak. Tudtam, hogy akármi is történik innentől kezdve én ugyanúgy hozzájuk tartozom, mint Edward vagy Alice.
Ettől fogva kétségem nem maradt az átváltozásomat illetően, a délelőtti félelmeim semmivé foszlottak és immáron izgatottan vártam, hogy mindenmódon olyanná válljak mint ők.
- Ennél szebb szülinapi ajándékot még életembe nem kaptam!- mondtam még mindig meghatódva, majd mindenkit végigölelgettem, miközben úgy éreztem most lettem igazán teljes.
- Gondolom ezek után privát partit fogtok folytatni Edy-vel az emeleten. - viccelődött Emett, mire kapott egy nagyon csúnya nézést Rosalie-től, de engem most ez sem tudott zavarni. Szó szerint csak nevettem rajta.
- Tudod Emett az elmúlt három napban teljesen hiányérzetem volt, amiért nem kellett állandóan a megjegyzéseidet hallgatnom. - mosolyodtam rá.
- Hát nekem nem volt. - egészített ki Edward morogva, de Emett úgy tett mintha meg sem hallotta volna.
- Tudtam én, hogy pótolhatatlan vagyok, de remélem kibírsz nélkülem még egy éjszakát… Bár ha nagyon ragaszkodsz hozzá maradhatok..- vágott komolya arcot, mire Rose nyakon vágta, miközben valami olyat motyogott, hogy perverz disznó..
Az értetlen arcomat látván aztán felvilágosítottak, hogy sajnos pont mára esedékes a családi nagyvadászat, vagyis ha nincs ellenemre, akkor kettesben hagynak Edwrad-dal.
- Egyszerűbben kaptatok még egy közös éjszakát! Használjátok ki az alkalmat mert egy ideig nem szabadultok tőlünk! Aztán álljon még a ház, mire hazaérünk!- kiabált vissza az ajtóból Em, majd miután Alice szó szerint kirugdosta egyedül maradtunk Edwad-dal.
- És most?- kérdeztem szerelmemtől ártatlan szemekkel, majd elgondolkozó arcot vágva hirtelen megszólaltam. - Egy parti sakk??- kérdeztem vigyorogva, mire a mellettem álló vámpír az ölébe kapva felrohant velem a hálóig.
- Tudok jobbat mint a sakk!- morogta a nyakamba.
- És mi lenen az?
- Megmutatom, jó?- kérdezte elfúló hangon, de válaszolni már nem tudtam, ugyanis a levegő a tüdőmbe rekedt, miközben Edward tökéletes vámpírmemóriájának köszönhetően mindent ott folytattunk, ahol a kocsiban pár órával ezelőtt abbahagytuk.

2011. február 8., kedd

20. Fejezet

Sziasztok!
Késve ugyan, de végre meghoztam a várva várt következő fejezetet, ami mindenki örömére AZ a fejezet lesz, bár szerintem a megváltozott háttérből már lehetett sejteni :P! Nem is szaporítanám tovább a szót mindenkinek jó szórakozást a fejihez és köszönöm a türelmet illetve az előző részhez a komikat!
Puszi
Nikol




20. Fejezet: Egy felejthetetlen éjszaka

Edward tekintete éhesen és vágyakozóan megvillant és a következő másodpercben már a falnak préselve találtam magamat, nagyon-de nagyon közel hozzá. A tekintete biztosított, hogy most nagyon nagy bajban vagyok…
- Mi ért nehezíted meg nekem a kelleténél jobban? Mondd Bella miért csinálod ezt velem?- markolta meg a ruhám szélét, egy pillanatig azt hittem el is szakítja, de aztán lazított a szorításán és mély levegőkkel igyekezett lenyugodni. Én mindeközben még pislogni sem mertem, nem számítottam rá hogy ilyen hatásos lesz a ruhám, sőt egyáltalán nem számítottam semmire sem..
- Menjünk vacsorázni!- szólalt meg hirtelen, miközben ellökte magát a faltól és jó pár lépést hátrált tőlem, miközben kínosan ügyelt rá, hogy kerülje azt, hogy rám nézzen. Szó nélkül, bár még mindig kipirulva megindultam az ajtó felé, mikor a csuklómat elkapva visszahúzott magához.
- Te se gondolhatod komolyan, hogy ilyen ruhába fogsz emberek közé menni!- morrant rám, miközben a szemében megcsillanta féltékenység, de én csak vállat vonva kihúztam a kezemet a szorításából és egyenesen a liftek felé vettem az irányt.
- Alice-nél reklamálj, ő rakta be nekem ezt a ruhát..- mondtam neki, mikor másodjára is megpróbált rávenni arra, hogy öltözzek át valami többet takaróbb ruhadarabba, de nekem eszem ágába sem volt engedelmeskedni. Egyrészről kicsit sértette a hiúságomat a viselkedése, miszerint visszautasított, így direkt bosszúságot akartam neki okozni azzal, hogy nem öltözöm át, másrészről pedig csak ő látott szépnek, a többi vendégre valószínűleg semmilyen hatást sem fog gyakorolni a ruhám..
- Jó estét Uram és…öhh önnek is Hölgyem!- nyögte az étterem bejáratánál egy pincér, aki az asztalunkhoz kellett volna, hogy kísérjen mienket, de egyelőre odáig még nem jutott el. Elég feltűnően nézett rám és csak akkor zökkent ki, mikor Edward gyilkos tekintettel megérdeklődte, hogy meddig kell még várnunk arra, hogy kapjunk egy asztalt.
- El..elnézést..persze máris..- dadogta, de most már az ijedtség miatt. Másodpercek alatt a helyünkre kísért minket és bár láttam, hogy Edward így is nehezen türtőzteti magát attól, hogy páran felénk néznek én mégis rátettem még erre egy lapáttal, mikor tőlem szokatlan módon, kicsit jobban riszáltam a csípőmet mint az feltétlenül szükséges lett volna. Jókedvűen észleltem, hogy páran felénk pillantottak, amitől szerelmemnek már habzotta szája. Tetszett, hogy ennyire féltékeny..
Edward végül egy nagyon dühös pillantással jutalmazott az előbbi akciómért, amire én csak szélesen elvigyorodtam. Csak magának köszönhette, ha maradtunk volna szobában, akkor most nem kellene féltékenynek lennie.
Hamarosan odajött hozzánk egy másik pincérfiú, hogy felvegye a rendelésünket.
- Én egy gombás raviolit kérek. - mondtam, majd rá is mosolyogtam a fiatal srácra, aki rögtön viszonozta a gesztust és egy pillanatra elfelejtkezett a velem szemben ülő zabos vámpírról.
- Khmm. - köszörülte meg a torkát idegesen Edward, mire a srác magához tért és szerelmem felé fordult. Edward valami steak félét kért, majd miután távozott a pincér, felém fordult.
- Egész este ezt fogod csinálni?- kérdezte tőlem ingerülten, mire én nagyon ártatlan szemekkel néztem rá.
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy minden férfinemű lénnyel kacérkodsz, miközben pontosan tudod, hogy majd meg őrülök már csak tudattól is, hogy rajtam kívül más is láthat..ennyire alulöltözve!- borult ki, mire én csak fejemet csóváltam.
- Egyáltalán nem vagyok alulöltözve, itt így módi. - válaszoltam, majd a hajamat tekergetve belemerültem a desszertek tanulmányozásába.
- Akkor kérlek világosíts fel arról, hogy mi lehet az oka annak, hogy a teremben lévő férfiak 80 %-ának körülötted forognak a gondolatai?- morrant fel ingerülten, mire én felnéztem az étlapból. Nem hittem el, hogy ez most tényleg ennyire idegesíti, hiszen ő is tudta, hogy én másra rá sem nézek..és egyébként is, én mennyit szoktam tűrni, hogy őt bámulják holmi nőcskék!
- És gondlom ugyan ez a felállás a nőknél, csak nekik te jársz a fejükbe. - mutattam rá, mire az ajkai egy pillanatra felfelé görbültek.
- Az nem érdekes, ahhoz már hozzászoktam!
- Igen? Akkor jobb lesz, ha ehhez is hozzászoksz!- zártam le vitát, majd az étlapot összecsukva elhelyezkedtem, hogy tudják tálalni a főételt. Edward persze csak böködte a steak-jét, nem is értem minek rendelt egyáltalán bármit is. Mikor erre rákérdeztem elég érdekes válasszal állt elő.
- Hát gondoltam mivel ez félig meddig nyers, talán jobban ehető számomra , de tévedtem. Ugyan olyan pocsék, mint a többi emberi étel. - fintorgott majd a villát eldobva hátradőlt a széken és inkább engem figyelt miközben én jóízűen ettem. Igazából elképzelhetetlennek tartottam, hogy pár hét múlva, vagy már annyi sem, én is így fogok vélekedni az emberi táplálékról.. Miután nagyjából végeztem a főétellel gondoltam rendelek még egy kis desszertet, hiszen ki tudja mennyi alkalmam lesz még ilyet enni..
- Táncolunk?- kérdezte szerelmem a vacsora után, mire én kicsit bizonytalanul, de rá bólintottam. Ő volt az egyetlen egy lény a világon, akivel hajlandó voltam táncolni..hiszen gyedül csak vele nem jött ki az ügyetlenségem..
Edward kicsit feszengett, hogy hová is tegye a kezét, hiszen a ruha háta teljesen ki volt vágva, de végül nagy levegőt véve csak rátetet az egyik kezét a meztelen hátamra. Én is láttam, hogy többen felénk pillantanak, de arra hogy mit is gondolnak rólunk csak Edward egyre erősebb morgásaiból tudtam következtetni. Alig hogy vége lett a számnak rögtön visszahúzott az asztalhoz és hívta is a pincért, hogy fizethessünk. A pincérfiú odaadta Edwardnak a számlát, aki bőséges borravalót adott volna neki, ha közben nem látja meg, ahogy a srác „észrevétlenül” a kezembe nyom egy papírt, amin a neve és a telefonszáma volt. Szerencsétlen igazán nem tudhatta, hogy pont egy vámpírral van dolga, aki elől lehetetlen bármilyen kis mozdulatot eltitkolni, ráadásul Edward a gondolataiban is látta, hogy mit csinál. Szerelmem dühösen összecsapta számlát és pincér kezébe adta, majd egy pillantásával elküldte melegebb éghajlatra.
- Mehetünk?- kérdezte tőlem még mindig ingerülten, mire én némán bólintottam majd miután felálltam az asztalra tettem a papírt, hiszen eszem ágában sem volt felhívni azt a fiút.
- Mi van nem hozod a számát? Vagy már meg is jegyezted?- kérdezte tőlem cinikusan Edward, mire én dühösen rápillantottam, aztán egyenesen kiviharzottam az étteremből faképnél hagyva őt.

(Edward szemszög)

Életem egyik legborzalmasabb estéjén voltam túl. Jó ideje, azaz pontosan Victoria halála óta nem volt bennem ennyi gyilkos düh, mint most. Először is Bella ruhája vágta ki nálam a biztosítékot, pedig erre igazán számíthattam volna.
Indulás előtt nem sokkal Alice fülembe súgott egy mondatot, amit akkor még nem értettem:
- Felesleges tiltakoznod, úgy is ő fog győzni!- kuncogta, de én akkor számomra még nem volt világos miért is tiltakoznék bármi ellen is? Hiszen én voltam az, aki kitalálta ezt az egész utat, hogy kettesben maradhassunk, hogy a tőlem telhető legtökéletesebb módon megünnepelhessük szerelmem utolsó szülinapját..
De valahogy mikor éreztem, ahogy a vágyaim felülkerekednek rajtam és még engem is meglepő vehemenciával tört rámakésztetést, hogy mindenmódon magamévá tegyem Bellát, megijedtem.. Megijedtem magamtól..ennyire erősen csak a vérére áhítoztam még..most pedig a testére.. Úgy éreztem beláthatatlan következményei lennének, ha engedném, hogy elboruljon az agyam.. Nem, még belegondolni is rossz volt az esetleges eshetőségekbe!
Mégis Bella, mint mindig most is fordítva reagált mint kellett volna. Ahelyett, hogy belátná a veszélyt és segítene józannak maradnom, a ő helyette inkább minden módszert megragad, hogy elvegye az eszemet.. Először a ruhájával, aztán meg a viselkedésével. Tudtam, hogy csak azért tudott végig olyan fesztelenül kacérkodni a pincérrel, mert közben nem hallotta a gondolatait.. Valószínűleg ha tudná, hogy mit váltott ki ma az emberekből..akkor ő maga kérte volna, hogy távozzunk minél hamarabb az étteremből.
Aztán én hülye tetézve a szenvedéseimet még táncolni is felkértem, azért hogy mindenki láthassa enyém ez a nő, de persze ez a vállalkozásom nagyon fordítva sült el. Nem volt nekem elég a saját mocskos fantáziámmal megküzdenem, mikor tánc közben éreztem a kezem alatta meztelen bőrét..de még a többi vendég gondolatait is hallgatnom kellett.. Elviselhetetlen volt..
Végül mégis akkor lettem a legdühösebb, mikor a pincér kihozta a számlát. Többször s megfordulta fejébe az este folyamán, hogy odaadja Bellának a számát, de mindannyiszor elvetette, végül viszont mégiscsak vette a bátorságot és mikor azt hitte nem figyelek szerelmem kezébe csúsztatta a cetlit..
Pedig mintha nem bosszantott volna eddig is eléggé! Láthatta rajtam, hogy valamit észrevettem a kettőjük kis akciójából, mert elég gyorsan távozott az asztaltól.. Pedig olyan szívesen elbeszélgettem volna vele egy kicsit..négyszemközt.. Mondjuk egy sötét szobában..szemtanúk nélkül.. Elég Edward! - szóltam magamra, mielőtt tényleg olyat tehettem volna, amit később megbánok.
És persze az est csúcspontjaként a tehetetlen dühömet végül Bellán töltöttem ki, aki sértődötten faképnél hagyott a durva beszólásom után.. Pedig tudtam valahol legbelül, hogy igazából nekem akart tetszeni..
Mélyen kifújtam a levegőt és rögtön utána iramodtam, miközben még hallottam a pincérfiú gondolatfoszlányát, ahogy elhaladtam mellette.
-Gazdag ficsúr! Fogadjunk, hogy nem tudja boldoggá tenni azt a nőt! Bezzeg én biztosan jobban el tudnám szórakoztatni..- elmélkedett magába perverzebbnél perverzebb képeket maga elé vetítve, mire a méreg újra elkezdett termelődni a számba.
A legrosszabb mégis az volt, hogy igazat kellett neki adnom..Hiszen a mostani felállás szerint tényleg nem tudtam mindent megadni Bellának..de akkor sem hagyhattam, hogy holmi pincefiúcska lekörözzön!

(Bella szemszög)
- Ne haragudj, hülye voltam. - állt mögém Edward, miközben én a liftre vártam és puszikkal hintette a meztelen vállamat.
- De te el sem tudod hinni milyen dühítő gondolataik voltak, főleg annak a pincérnek! Legszívesebben a torkánál fogva magyaráztam volna el neki miért nem jó ötlet a telefonszámát osztogatnia életem nőjének. - suttogta a nyakamba, amitől enyhén megborzongtam, a mérgem és a sértettségem pedig fokozatosan elpárolgott. Szembe fordultam Edward-dal, majd szenvedélyesen megcsókoltam.
- De ilyet csak te kaphatsz tőlem!- leheltem a szájába és ekkor végszóra megérkezett a liftünk. Ahogy bezárult mögöttünk az ajtó egyszerre fordultunk egymás felé, hogy csókjainkkal enyhítsük a másik utáni vágyódásunkat. De ez most nem segített. Egyre szenvedélyesebben faltuk egymás ajkait, miközben szerelmem lassan az ölébe kapott, hogy még közelebb vonhasson magához. Igazából fogalmam sincs róla, hogyan jutottunk be ezután a szobánkba, már csak a hűvös ágyra emlékszem, magam alatt és arra, ahogy Edward türelmetlenül a ruhámat kezdi el szaggatni…

(Edward szemszög)

Fogalmam sem volt mit csinálok, csak arra tudtam koncentrálni, hogy ő itt van mellettem és én őrülten kívánom őt. Agyamat teljesen elborította a vágy és hiába próbáltam küzdeni ellenne nem bírtam tovább, feladtam.Átengedtem magam a perzselő szerelemnek és a vad vágynak, mely már oly régóta szeretne felül kerekedni józan eszemen. Bella ruhájából nem sok maradt. A szenvedélyemben egy az egyben letéptem róla, majd valahová a szoba túlsó végébe hajítottam a cafatokat. Azonban ismételten hibáztam.
Így hogy már nem volt rajta az eddigi, idegeimet teljesen kikészítő selyemcsoda, szembesülnöm kellett az eddig ruha alatt megbúvó mélykék fehérneművel, ami a maradék józaneszemet is elvette. Szinte éreztem, ahogy a szemeim koromfeketévé válnak a látottaktól, miközben a számomra oly felesleges levegőt zihálva kapkodtam. Ekkor már tudtam, hogy elvesztem, képtelen lennék visszafordulni vagy megállni, Bella csapdát állított és én boldogan sétáltam bele..
- Szeretlek. - lehelte miközben finoman szájon csókolt és hallottam, hogy ő is kapkodva szedi a levegőt. Egy pillanatig elmerengtem a kipirult arcán és próbáltam legalább annyira összeszedni a nem létező higgadtságomat, hogy gyengéd lehessek vele. Szerettem volna szépé tenni neki ezt az éjszakát, amire oly sok ideje várunk már..
- Én is. - suttogtam, miközben mosolyogva végigsimítottam az arcán. Próbáltam uralkodni magamon és szigorúan a szemébe nézni, hogy megtartsam a józan eszemet, ugyanis még volt egy dolog, amit feltétlenül el akartam neki mondani mielőtt még..bármit is tennénk.
- Ha bármi..bármi.. olyat tennék, ami esetleg..- próbáltam elmondani neki,hogy azonnal szóljon,ha bármit rosszul csinálnék,de nem tudtam kinyögni.
- Nem fogsz, csak csináld már!- sürgetett türelmetlenül, mire én újra nagyot hibáztam. Végignéztem a testén újra és a köd, ami ellen az elmúlt percekben mindhiába küzdöttem teljes diadalmat aratott felettem. Bella reszkető kezei mindeközben az ingem alá csúsztak, hogy ő is elkezdjen megszabadítania ruháimtól.. Olyan érzés volt, mintha máglyán égnék és Bella kezei, mint apró lángnyelvecskék nyalogatnák a testemet, mindenhol ahol csak hozzámértek. Az ingemtől végül én szabadítottam meg magamat egyetlen határozott mozdulattal téptem le magamról, miközben a gombok ezerfelé repültek. Bella mosolyogva figyelte az ügyködésemet miközben feljebb ült, hogy kezei helyét immáron az ajkai vegyék át. Egy pár másodpercig tűrtem a fájdalommentes kínzást, amit szerelmem forró csókjai okoztak, ahogy a mellkasom minden egyes centiméterét felfedezik, de aztán egy határozottabb mozdulattal ismét végigfektettem az ágyon és most én próbáltam őt kényeztetni. Azt nem tudtam mennyire lehet neki zavaró ebbe a helyzetben, az én jéghideg érintésem, tenni ellene semmit sem tudtam és csak reménykedtem, hogy most annyira felhevült a teste, hogy nem esik neki olyan rosszul a hideg... Lassan haladtam az ajakaitól lefelé, bebarangolva az egész testét, újra és újra elámulva annak tökéletességén. A hasán lévő sebhelyet immáron semmi sem rejthette el előlem, és ha akartam volna sem lettem volna képes megállni, hogy azt is ne borítsam be csókjaimmal. Egyáltalán nem taszított a heg, sőt Bella részének tekintettem és ugyanúgy szerettem mint minden más porcikáját.
- Gyönyörű vagy! - próbáltam volna tudomására hozni, nehogy feleslegesen feszengjen emiatt, de elakadt a szavam, mikor megéreztem szerelmem remegő kezeit a farmerom gombjain matatni. Összeszorított fogakkal tűrtem az újabb kínzást, miközben minden izmom megfeszült a Bella teste utáni vágyódástól. Igazából nem emlékszem pontosan hogyan is került le rólam a nadrág, már csak azt észleltem, ahogy szerelmem kipirult arccal a hozzányomta a csípőjét az enyémhez, miközben kezei a hajamba túrtak. Képtelen voltam ekkor már elfojtani a kikívánkozó nyögésemet, miközben a kezeim automatikusan indultak volna a melltartó csatja felé, hogy kikapcsolhassam ezzel száműzve egy újabb ruhadarabot. Azonban félúton mégis csak megálltam és máshogyan folytattam a mozdulatsort. Nem akartam semmit sem elsietni, azt akartam, hogy ő is égjen ugyan olyan tűzben mint én, még ha csak képletesen is. A szám a kulcscsontjára csúszott, majd kitérve oldalra a fogaimat beleakasztottam az egyik melltartópántjába és finoman lecsúsztattam a vállán. Bella egyre hangosabban zihált, miközben próbált volna ösztönözni, hogy gyorsítsak be, de nekem eszem ágába sem volt. A felszabadult területet csókokkal borítottam be, miközben éreztem szerelmem ereibe vér szélsebes áramlását. Mégsem vágytam most semmi másra, csak a testére.. Nem sokkal később a másik oldal felé vettem az irányt és ott is végrehajtottam az előző műveletet, miközben egyre nagyobb volt a kísértés, hogy ezt a kék csipkemicsodát a fogaimmal szaggassam cafatokra. De nem akartam megijeszteni a vadságommal, így ajkaimmal tovább puhatolóztam, miközben Bella kérés nélkül ült fel, hogy végre tényleg megszabadíthassam az egyre zavaróbb ruha darabtól. Kezeim végigsimítottak a selymes bőrén majd a csatra csúsztak és egy apró mozdulattal kicsatoltam és messzire hajítottam a melltartót is. Mindeközben próbáltam Bella szemébe nézni, féltem, hogy most fogok végképp elvesznem..és nem is tévedtem. Ahogy tekintetemet végigjárattam az immáron teljesen meztelen felsőtestén, már csak egy gondolat cikkázott fejembe.
Minél gyorsabban minél közelebb tudni a testét magamhoz! A bokszeremmel nem vesződtem sokat, egy egyszerű mozdulattal letéptem, majd kezeim szerelmem utolsó ruhadarabjára csúsztak. Bella zihálva feküdt alattam, szemei szorosan zárva voltak, miközben az ajkait beharapta.
- Bella!- leheltem, mivel látni akartam a szemeit is miközben teljesen kitárulkozik előttem. A nevére aztán felnyíltak a csukott szemhéjai és mámoros tekintettel nézett rám. A nagy csokoládébarna szemek visszatükrözték az én vad arcomat, ami mégsem ijesztettem meg őt. Azt hihette megint elbizonytalanodtam, mert a csípőjét megemelve kezdett bíztatni, hogy tegyem meg az utolsó lépést is.
És én megtettem. Pár másodperc múlva már teljesen meztelenül simultunk egymáshoz, miközben az én légzésem tovább gyorsult. A bennem élő szörny, ami Bella testére áhítozott egyre jobban rázta a képzeletbeli ketrecet, hogy lépjem meg az utolsó lépést is ahhoz, hogy eggyé váljak életem nőjével. És Bella is erre ösztönzött, miközben újabb szenvedélyes csókokat váltottunk. Ha akartam volna sem tudtam volna neki nemet mondani, de nem is akartam. Hagytam, hogy a vágy leple az agymar boruljon, miközben mindennél közelebb húztam magamhoz szerelmem testét..
(Bella szemszög)

Másnap reggel mosolyogva ébredtem. Igazán csodálatos éjszaka állt mögöttem, olyan amire legmerészebb álmaimba sem gondoltam volna. Minden egyes pillanatát élveztem, a legelsőtől a legutolsóig, mikor szerelmem félig morogva, félig elfúlva adta tudtomra, hogy mit érez irántam. Így visszagondolva teljesen értelmetlennek tűntek az aggályaim miszerint a sebhelyem miatt nem kéne túl közel engednem magamhoz Edward-ot. Hiszen összetartoztunk, mindenhogy testileg-lelkileg, nem voltak egymás előtt titkaink, immáron tudtam, mindezt, de ehhez kellett a múlt éjszaka. Kicsit álmosan nyitogattam szemeimet, miközben csak remélni tudtam, hogy mindez nem álom volt és tényleg megtörtént.
Edward arca volt az első, amit megláttam. Kicsit aggódó, de azért boldog szemekkel nézett rám.
- Jól vagy?- kérdezte rögtön, amint látta, hogy kezdek ébredezni, miközben én erősen koncentráltam. Már miért ne lennék jól? Lehet, hogy mégiscsak álmodtam volna tegnap éjszakát..hiszen ez egy annyira nem ideillő kérdés volt…Még életemben nem voltam ennyire..kiegyensúlyozott.
- Ugye nem csak álmodtam a tegnap éjszakát..hogy mi..te és én én..tudod..?- nyekegtem értelmetlenül, miközben az arcom lángba borult. Edward egy pillanatig elgondolkozó arcot vágott, majd csibészesen elmosolyodott.
- Hmm..- neked hogy tűnik,- kérdezte, miközben perzselő tekintettel végignézett a testemen. Én is követtem a pillantását, és elégedetten láttam, hogy a selyemtakarón kívül semmi sem takarja testemet. És látszólag az övét sem..
- Óh..akkor jó. - mosolyodtam el zavartan, miközben felültem, majd nyújtózkodtam egyet. Kicsit izomlázas voltam, de egyébként nem fájt semmim sem.
- Nem fáj valahol? –kérdezte Edward miközben a takarót lehúzva rólam tüzetesen átvizsgálta a testemet. Persze semmit sem talált. Egyetlen karcolás sem volt rajtam, hiszen bármennyire is szenvedélyes volt végig úgy vigyázott rám, mintha csak porcelánból lettem volna.
- Nyugodj meg, semmi bajom!- simítottam végig az arcán, majd tekintetem az ajkára tévedt.
- Csodálatos volt az éjszaka..- leheltem, miközben lassan közelebb hajoltam hozzá és követeltem a reggeli csókomat. Megkaptam. Sőt, mikor meztelen mellkasunk összenyomódott, Edward ösztönösen szorított magához még közelebb, miközben én lassan az ölébe másztam. Elégedetten észleltem, hogy a teste azonnal reagál a közelségemre. Edward pedig nem tiltakozott, hiszen nem is lett volna miért. Tegnap éjszaka bebizonyosodott, hogy félelmei ellenére még ilyenkor is képes annyira kordában tartani magát, hogy ne bántson. Bár másrészről tudtam, hogy ez neki nem kis erőfeszítésbe kerül és már alig vártam, hogy én is olyan legyek, mint ő, hogy tényleg feltétel és korlátok nélkül tudjuk szeretni egymást.
A csókunk fokozatosan elmélyült miközben Edward a körém csavarodott takaróval küzdött egészen addig, amíg az anyag meg nem adta neki magát és engedelmesen szét nem szakadt. A vérem ekkora már forrt, a tegnap éjszak semmit sem csitított a szerelmem utáni vágyakozáson, sőt, most hogy már én is tudtam nincs mitől félnem, csak jobban vágyódtam utána. Edward kezeit mindenhol éreztem, elfúló sóhajaink és zihálásunk már az egész szobát betöltötték mikor..
- Jó reggelt! Meghoztam a reggelit!- hallottunk meg egy hangot, majd nyílt az ajtó és egy fiatal fiú jött be magával hozva egy nyekergő kocsit, ami telis tele volt mindenféle finomsággal. Na de ebben a pillanatban még egyikünk sem erre koncentrált, sem én sem Edward..és a fiatal fiú sem.., akit jobban megnézve felismertem. Ő volt tegnap, aki megadta nekem a telefonszámát.
- Óhh..El..elnézést! Nem önök rendeltek reggelit 10 órára?- kérdezte zavartan dadogva miközben versenybeszállt velem a kipirul el jobban címért.
- De!- nyögte ki Edward, miközben azon volt, hogy minél gyorsabban minél többet tudjon belőlem eltakarni. - Köszönjünk!- nézett rá célzatosan a srácra, akinek én már a nevére sem emlékeztem, hogy ideje lenne távoznia, de ő még egy ideig lefagyva állt, aztán hirtelen összekapta magát és a kijárat felé vette volna az irányt, csak hogy eltévéztette..és véletlenül a fürdőbe nyitott be nagy zavarában..majd második próbálkozásra végül kitalált.
Az ajtó csukódása után néma csend telepedett a szobára. Edward mélyeket lélegezve próbálta magát lenyugtatni, míg én döbbenten pislogtam, de sehogyan sem értettem az elmúlt pillanatok történéseit.. Leginkább azt nem, hogy ez hogyan következhetett be..
- Öhh Edward mi volt ez?- kérdeztem értetlenkedve, hiszen elvileg egy vámpírral ilyen nem fordulhatna elő, főleg nem egy gondolatolvasóval!
- Nem hallottad a gondolatait?- kérdeztem kíváncsiskodva, mert hiszen Edward-na hallani kellett volna, hogy valaki közeledik felénk a gondolatok alapján.
- Nem arra figyeltem..- köszörülte meg a torkát, miközben próbált másfelé nézni és lassan lekászálódni rólam. De én még mindig nem értettem. Még ha az adott pillanatba nem is figyelt a gondolatokra, akkor is számítania kellett volna rá, hogy érkezik a reggeli, hiszen ő rendelte meg.. Mikor erre rákérdeztem csak még zavartabb arcot vágott.
- Elfelejtettem, hogy megrendeltem..- vallotta be végül, mire én kikerekedett szemekkel néztem rá. Mr. Tökély ma kettőt is hibázott! És én ezt széles mosollyal nyugtáztam.
- Szívem, nyugi, biztos a korral jár! Így 100 felett..!- gúnyolódtam vele, miközben egy újabbat nyújtóztam, hogy utána rávethessem magamat a reggelire, de egy pillanat alatt a tüdőmbe akadta levegő, mikor szerelem egy szempillantás alatt letepert és vágytól perzselő szemeit az enyémekbe fúrta.
- Ez mind miattad volt!- közölte vadul, de én csak dühösen a fejemet ráztam.
- Persze fogd csak rám! Mintha én tehetnék róla, hogy ilyen szenilis lettél!- mondtam tetetett sértődöttséggel, mire ő még közelebb hajolt hozzám. Az édes lehelete az arcomat simogatta, miközben én elfelejtettem levegőt venni.
- Nem Bella..ezt komolyan mondtam. Megőrülök a közelségedtől..teljesen elvesztem az eszemet!- morogta, majd a száját végighúzta a nyakam vonalán, amitől nekem már rögtön nem lett olyan fontos az evés kérdés. Lábaimat a csípője köré fonva, akartam közelebb húzni, de ő eltolt magától.
- Pont ezért jobb lesz, ha nem kockáztatunk többet és az átváltoztatásodig megtartjuk a biztonságos távolságot. - mondta határozottan, mire én kikerekedett szemekkel néztem rá. Most ezt komolyan mondta??
- Na de Edward..!- akartam volna tiltakozni de ő belém fojtotta a szót.
- Nem Bella, nem lehet! Tegnap éjszaka szerencséd volt, de ki tudja legközelebb is így alakul e majd? Mi lesz ha véletlenül mégiscsak elvesztem a fejemet, te is látod, hogy mennyire megbolondulok tőled! –mutatott a reggeli felé, az előző kis incidensre célozva. Én persze úgy néztem rá, mint egy őrültre, hiszen a tegnap éjszaka pont azt bizonyította be mindkettőnknek, hogy soha semmilyen körülmények között nem tudna bántani! Erre most meg jön ezzel a hülyeséggel!
- Én a helyedben azért még átgondolnám! Ha őrült újszülött leszek, egy ideig feltehetőleg nem foglak úgy a közelembe engedni.. szóval én még most használnám ki az alkalmat. - kacsintottam rá. de ő továbbra is ellenkezett. Feladva a próbálkozást, inkábba a reggelire irányult a figyelmem, miközben azon gondolkoztam, hogy mit is csinálhatnék vagy mondhatnék, amivel meg tudnám győzni.
Miközben reggeliztem csak a még épségben maradt takarót csavartam a testem köré, de így is láttam, ahogy Edward tekintete néha-néha elkalandozik testemen megállapodva azokon a helyeken, amit semmi sem takar. A reggeli befejeztével már kész is volta haditervem
Felállva az asztaltól bejelentettem, hogy elmegyek zuhanyozni.
- Velem tartasz?- kérdeztem könnyeden és természetesen a válasz egy azonnali nem volt.
- Te tudod. - húztam meg a vállamat nemtörődömséget erőltetve magamra, majd egy mozdulattal ledobtam a takarót és egyenesen a fürdőbe mentem. Még hallottam, ahogy a légzése elakad és magamban vigyorogva nyugtáztam, hogy nem volt rá hatástalan az akció. A fürdést pedig nem siettem el, a hajamat is megmostam, majd egyszer csak kiszóltam Edward-nak, hogy hozzon be nekem egy tiszta törölközőt. És ő persze rögtön ugrott, pár másodperc múlva már a zuhanyzó előtt toporogva nyújtotta felém a hófehér anyagot.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, majd tovább hergelve, nem a testemre, hanem a hajamra tekertem rá, így még mindig teljesen meztelenül álltam előtte.
- Segítenél megtörölközni ?- kérdeztem tőle vigyorogva, miközben a vágytól fekete szemeibe néztem és nála itt szakadhatott el az a bizonyos cérna. Az alig pár perce tartó cölibátusát szegte meg mikor magáról letépve a ruhákat visszanyomott a zuhany alá, hogy ott folytathassuk ahol reggel abbamaradt…
u.i.: Na még csak annyit akartam mondani, hogy a folytatást tekintve két lehetőség van. Ti döntitek el, hogy melyiket választjátok és az akaratotokat kérlek szőjétek bele a kommentbe.
Egyik lehetőség az, hogy haladunk tovább, nem húzzuk az eseményeket és gyorsan távozunk a szállodából, a másik pedig az, hogy még írok egy ilyen részt amilyen ez is volt. Ti döntitek el, nekem teljesen mindegy!
Puszi

2011. január 18., kedd

Gyémántfiú filmen!


Sziasztok!
Egy nagyon kedves olvasóm kért meg, hogy segítsek neki a Gyémántfiú című könyv megfilmesítésével kapcsolatos "kampányban".
Szerintem ti közületek is nagyon sokan ismerik ezt a könyvet, igen népszerű lett és most azért megy a harc, hogy ez a remekmű filmvászonra kerülhessen.
És ehhez kell a ti segítségetek!
Nagyon örülnék, hogyha támogatnátok ezt a dolgot és ha szavaznátok amellett, hogy megfilmesíthessék a story-t.Ezen az oldalon tudjátok támogatni a kampányt: http://www.facebook.com/home.php#!/pages/Gyemantfiu-A-Film/171168926258237 - sokat segítene ha "lájkolnátok" az oldalt és ha ti is szeretitek ezt a könyvet akkor kérek mindenkit, hogy az ismerősei körében is népszerűsítse ezt az oldalt!
Ha valaki esetleg nem tudná miről is van szó, azok számára a könyv ismertetőjét is mellékelem, hátha valaki kedvet kap elolvasni ezt a különleges történetet! Én mindenkinek csak ajánlani tudom, tényleg nagyon sok embertől hallottam már vissza, hogy mennyire tetszett nekik a könyv. Robert Pattinson fanok előnyben :)!

Akkor az ismertető:

A világhírű amerikai filmstúdió egy igazi gyémántra bukkan. Úgy is bánnak vele: a széltől is óvják, védik a külvilágtól, de még a szerelemtől is. Miközben Ő, Nick Richards tündöklő csillagként ragyogja be a világot, fénye a boldogság sugaraiként verődik vissza az őt bálványozók arcáról, amerre csak jár. Közvetlen környezete is későn eszmél, hogy a hírnév, a rajongók, a boldogtalanságra ítéltetett igaz szerelem, az örökös bezártság darabokra tépik az érzékeny, fiatal színész lelkét. S vajon mi lehet egy szabadságra vágyó lélek utolsó segélykiáltása? Megtalálhatja e boldogságot, a harmóniát az életben a Gyémántfiú?
A történetet, Robert Pattinson élete ihlette. Soha ne hagyd, hogy tönkretegyen a hamis csillogás!
"Ami Nickkel történik, az minden fiatal álma... és rémálma." - (Máté Krisztina, a Tények egykori műsorvezetője, a Színház és Filmművészeti Egyetem tanára)
"A regény nagyon megérintett. Aki azt gondolja, a nyilvánosság előtt zajló életnek csak előnyei vannak, óriásit téved. Megváltozik a véleménye, ha elolvassa ezt a könyvet." - (Geszler Dorottya, televíziós műsorvezető)
"A hirtelen jött sztárság, és az első szerelem romantikájának nagyon életszerű bemutatását olvashattam. A Gyémántfiú magával ragadó, ám komoly mondanivalót hordozó, tanulságos történet." - (Csuha Bori, színésznő, Bella Swan szinkronhangja)

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket és tényleg sokat számítana, ha támogatnátok az ötletet, miszerint filmesítsék meg a könyvet.
Előre is köszönöm a segítségeteket!
Puszi
Nikol

2011. január 16., vasárnap

19. Fejezet

Sziasztok!
Boldogan jelentem, hogy meghoztam időre a fejit!! És méghozzá milyen hosszú fejit! Igazából ez két fejezet egybeolvasztva, de mivel az utóbbi időben olyan sokat várakoztattalak titeket és ti türelmesen vártátok, hogy végre újra hozzam nektek a fejiket, ezért gondoltam ezzel törlesztek most egy kicsit felétek! Remélem tetszeni fog a fejezet, az előzőhöz köszönöm a komikat, tényleg nagyon jól esett, hogy ennyi kihagyás után is van aki hajlandó komizni! Remélem most sem fogtok rólam elfelejtkezni, mert tényleg nagyon boldoggá tesztek a véleményekkel és ez egyfajta erőt ad nekem a folytatáshoz!
A nászutasnál este lesz friss!
Puszi mindenkinek,
Nikol

19. Fejezet: Az egyetlen feltétel

- Rendben, megteszem, de van egy feltételem!- mondta végül ki, mire én szinte szárnyalni kezdtem örömömben. De vajon mi lehet a feltétele?
- Oké, akkor halljuk az a feltételt..- bólintottam rá és izgatottan vártam, hogy vajon mit akarhat. Elképzelésem sem volt, hogy mit szeretne az átváltozásomért cserébe, hiszen nekem semmim sem volt, ami még ne lett volna az övé is..
- Bármit kérhetek?- kérdezte szélesen mosolyogva, úgy hogy mind a harminckét foga kivillant. Úgy gondoltam, ha már így kérdezi, akkor bizony bajban vagyok..
- Bármit kérhetsz. - válaszoltam mégis, hiszen akárhogy gondolkoztam semmit sem tudtam mondani, amit ne tettem volna meg Edward-nak vagy Edward-ért. Ha a legnagyobb álmom teljesül azért tényleg akármit kérhet cserébe.
- Rendben, de emlékezz, hogy azt mondtad, hogy bármit. - csókolt szájon, miközben felállt mellőlem az ágyról. Fogalmam sem volt, hogy mit akarhat vagy, hogy hová mehet, de rögtön utána kaptam. Csak remélni tudtam, hogy nem azt akarja kérni, hogy utána lépjek ki az életéből… ez volt az egyetlen dolog, amire képtelen lettem volna.
- Ne félj, csak ide jövök. - mosolyodott rám biztatóan, miközben finoman lefejtette görcsös ujjaimat az ingjéről és letérdelt elém az ágy mellé. Még mindig nem érettem mi a fenét akarhat kérni, főleg azt nem, hogy minek kell ehhez letérdelni..
- Isabella Marie Swan - kezdett bele miközben nagy levegőt vett. Huh, ha már az egész nevemet használja, akkor tényleg bajban vagyok.. - Ígérem, hogy mindig szeretni foglak-minden egyes nap, örökké. Hozzám jönnél feleségül?- kérdezte végül izgatott mégis bizonytalan hangon, pont úgy mint, aki retteg a visszautasítástól.
Én pedig csak tátogtam. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy mit is kérdezett valójában.. Most tényleg megkérte a kezemet?- tettem fel magamban a kérdést, miközben kételkedni kezdtem abban, hogy jól hallottam- e Edward előző szavait. Azonban mikor ránéztem a kétségbeesett pillantásába ütközve már tudtam, hogy nem, jól hallottam.
Akkor biztos csak álmodok. – jött a következő magyarázatom erre a lehetetlen helyzetre, de valami azt súgta belülről, hogy nem ez a valóság. Hallottam Edward szapora légzését, éreztem a csodálatos illatát és mellesleg a saját kitörni készülődő szívverésem is arról győzködött, hogy most nagyon is ébren vagyok.
De akkor, ha ez a valóság, akkor én mit válaszoljak?
Egy őrült pillanatig az is megfordulta fejemben, hogy Edward csak valami csúnya viccet játszik velem, de aztán ezt gyorsa elvetettem. Legbelül pontosan tudtam, hogy ilyet soha nem tenne velem..
Akkor viszont megkérte a kezemet és válaszolni kéne.. De mit?
Edward látszólag megunta a várakozást és leplezetlen csalódottsággal mozdult, hogy felkeljen előlem. Arca egyértelműen tükrözte, hogy visszautasításnak vette a hallgatásomat és a szemei olyan mérhetetlen fájdalmat sugároztak, hogy azt még én is érezni véltem.
- Várj!- nyögtem, miközben az egyik kezemet a vállára raktam és finom erőszakkal visszanyomtam a földre. Kicsit értetlenül nézet rám, és én magam sem tudtam, hogy pontosan mit is csinálok.
- Csak adj egy percet. - kértem szinte zihálva, hiszen akkora nyomás volt rajtam, amitől már kezdtem rosszul lenni. Egyáltalán nem számítottam erre a kérdésre, nem csak most, de soha sem. Az hogy Jake anno megkérte a kezemet, annak legalább voltak előjelei, előtte beszéltünk róla, de itt semmi.
Mint derültégből a villámcsapás úgy jött ez a kérdés, amire jelenleg még mindig nem tudtam a választ.
Legszívesebben ezt mondtam volna Edward-nak is, hogy nem tudom, és hogy hagyjon gondolkozni, de a szemeiből áradó reménykedés, szinte már könyörgés teljesen megbénított. Szerettem volna neki mindent megadni, amit tudok, amire vágyik, szerettem volna boldoggá tenni, ezért képtelen voltam a visszautasításra. Láttam rajta, hogy bár eddig soha nem említette, hogy valaha is szándékában áll elvenni, most mégis úgy tűnt teljesen komolyan gondolja és abban is biztos voltam ebben a percben, hogy ő ezen már régóta gondolkozott. De akkor is..
Nem arról volt szó, hogy én nem akarom, csak arról, hogy pár héttel ezelőtt még Jake menyasszonya voltam, még az ő gyűrűjét hordtam és féltem, hogyha most Edward-nak igent mondok, akkor a sors megbüntet.
Féltem a következményektől, féltem, hogy ez boldogság, amit szépen lassan építgettünk összeroppan attól, ha most fejest ugrunk egy házasságba. Hiszen a házasság a kapcsolatok többségének a halálos ítélete.. a szüleim példája és félig meddig a saját példám is ezt támasztotta alá.
Mégis mikor Edward-ra néztem, akkor legbelül valami halkan és bizonytalanul megsúgta a helyes választ. Hiszen mindig is ere vágytam, mindig is őt akartam igazán férjemül.. de a kételyeim ettől függetlenül továbbra is marcangoltak.
- Bella megőrülök!- figyelmeztetett Edward feszült hangon. Igazából fogalmam sem volt, hogy mióta térdelhet már előttem a válaszomat várva, miközben én némán a gondolataim közé merültem.
- Ne haragudj, csak gondolkodtam..- motyorásztam és fogalmam sem volt mit tehetnék. Zavart, hogy Edward itt térdepelt előttem, olyan megalázónak tartottam, másrészről felállítani sem akartam, mert azt minden bizonnyal visszautasításnak vette volna, pedig én még nem döntöttem!
Így végül kínomban én is mellé másztam a földre majd úgy helyezkedtem, hogy a karjai közé tudjak bújni. Edward idegesen fújta ki a levegőt, majd szorosan a karjaiba zárt és mélyeket lélegzett az illatomból.
- Nem akarsz a feleségem lenni, igaz?- kérdezte szomorkás hangon, miközben finoman cirógatta a hátamat. Megborzongtam az érintésétől, mert most nagyon jól esett a közelsége, miközben a lelkem legmélyén szorítást éreztem a szavak hallatán.
- Nem, nem erről van szó csak…- kezdtem volna bele megmagyarázni a lehetetlent, hiszen még magamban sem tudtam megfogalmazni az érzéseimet.
- Csak?- kérdezett vissza a válaszomat várva, mire én egy mély levegő után elkezdtem beszélni.
- Nem tudom, hogy mi lenne a helyes. Nagyon meglepett a kérdésed, erre még véletlenül sem számítottam és nem tudom, hogy mit kéne válaszolnom. Félek Edward, a legutolsó alkalom, mikor eljegyeztek nem végződött valami jól..- halkult el fokozatosan a hangom a végére, miközben könnyek szöktek a szemembe a gondolatra, hogy mi lenne velem, ha újra elveszíteném Edward-ot.
- Nem akarlak elveszíteni..- tettem még hozzá sírástól remegő hangon, mire Edward halkan és idegesen felnevetett.
- Ne haragudj, de ezt a logikát képtelen vagyok követni. Én megkérem a kezedet, hogy légy a feleségem, hogy kössük össze minden lehetséges módon az életünket és te attól tartasz, hogy ha igent mondasz, akkor elveszíthetsz?- kérdezte hitetlenkedve és így nézve tényleg nem volt sok értelme annak, amit összezagyváltam. Kezdtem teljesen összezavarodni.
- Bella ne bonyolítsd túl, te már régóta elkötelezted magadat, képes vagy az életedet áldozni azért, hogy örökké együtt lehess velem, mondd, min kell még gondolkodni? –tette fel a logikus kérdést, amire hirtelen tényleg nem tudtam mit mondani. –Vagy tévednék..?- bizonytalanodott el, mire én rögtön ránéztem. Nem tudtam mire gondol, de azt éreztem, hogy rossz úton jár, bármilyen feltételezések is jutottak az eszébe.
- Nem, így van, melletted akarok maradni, amíg a világ a világ..- erősítettem meg és egyre tisztábban láttam. Hiszen mitől is féltem? Ha a felesége lehetnék az azt is jelentené egyben, hogy törvényesen is összetartoznánk, én csak az övé és ő csakis az enyém lenne.. És ez egyre jobban befurakodott a gondolataim közé. Hiszen hogyan kaphatnék nagyobb biztosítékot arra, hogy velem marad és nem hagy el újra, mintha összeházasodnánk?- kérdeztem magamtól és be kellett látnám, hogy sehogy. De akkor is.. Mi van, ha nem úgy sikerülnek a dolgok, ha úgy járunk, mint annyian előttünk..?
- Mi bánt Bella? Őszintén!- faggatott, miközben ujját az álam alá téve kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Szeretlek és szeretnék a feleséged lenni, de mi van, ha rosszul döntünk és ezzel minden tönkreteszünk..? Jake… - folytattam volna, de erre felmordult és haragosan megrázta a fejét.
- Nem, ne hasonlíts ahhoz a kutyához!- morgott dühösen, majd az arcomat látván megenyhült. - Bella én hiszek a sorsszerűségben. Hiszem, hogy téged nekem rendeltek, hiszem, hogy mi boldogok leszünk együtt, hiszen eddig bármi is történt mindent kibírtunk és szeretjük egymást. Szeretném, ha a feleségem lennél, szeretnék neked mindent megadni, amit egy magamfajta adhat egy nőnek. Szeretnélek boldoggá tenni és szeretném, ha teljesen és mindenmódon az egymáséi lehetnénk. Tudom, hogy mindig lesznek akadályok, de együtt mindent túlélünk. Szeretlek Bella. - lehelte, miközben a lábam elé tette a szívét. Szavai hallatán könnyek gyűltek a szemembe és már tudtam a választ. Igaza volt, mi mások vagyunk, mi egymásnak lettünk rendelve! Nem volt tovább min gondolkoznom.
Edward láthatta a szemembe az elhatározás fényét megcsillanni, mert nagylevegőt véve újra feltetet az előző kérdését.
- Igen!- vágtam rá határozottan, majd a nyakába borulva szenvedélyesen csókolni kezdtem ott ahol értem. Nem gondoltam volna, hogy ettől a választól ilyen boldog leszek, most mégis az voltam. A tudat, hogy Edward lesz a férjem! Egyszerűen szívmelengető volt!
Ő is végtelen boldognak tűnt, miközben diadalittasan csókolt. A puha szőnyegen teljesen egymásba gabalyodva adtuk tudtára egymásnak az örömünket.
- Annyira szeretlek. - nézett rám miközben aranyszemeiben túlcsordultak az érzelmek. Majd ahogy nézett hirtelen megcsillant a szeme és tudtam, hogy eszébe jutott valami.
- Ha oda adnám a gyűrűdet, akkor hordanád?- kérdezte fojtott hangon a visszautasításomat várva. Egy pillanatig elakadt a lélegzetem, de azt akartam, hogy a boldogságunk töretlen legyen, ezért bólintottam egyet. Megérte. Edward még az eddiginél is boldogabbnak tűnt, sőt mondhatnám, hogy ennyire pozitívnak még soha nem láttam. Szinte sugárzott róla, az elégedettség és én imádtam így látni. Jó érzés volt a tudta, hogy végre én is adhattam neki valamit, ha mást nem akkor legalább magamat.
- Ennyire magabiztos voltál, hogy már meg is vetted a gyűrűt?- kérdeztem nevetve, mikor láttam, ahogy Edward a szekrényében kotorászva kivesz egy fekete bársonydobozkát. A szívem a torkomba dobogott az izgatottságtól, amit magam sem értettem, hiszen a gyűrű számított a legkevésbé..
- Nem egészen..ez a gyűrű az édesanyámé volt..elég régimódi, ahogyan én is az vagyok, úgyhogy ha nem tetszik, akkor vehetek neked valami divatosabbat is. - magyarázta miközben visszahuppant mellém a földre. Valahogy bíztam Edward-ban és soha nem bántottam volna meg vele, hogy ilyen kedves gesztust visszautasítsak. Immáron a kezembe tartottam a kis dobozkát és erőteljes szívdobogás kíséretében megpróbáltam kinyitni, de olyan szerencsétlen voltam, hogy nem sikerült.
- Segítek!- mondta Edward majd egy könnyed mozdulattal kinyitotta a dobozt, mire nekem elakadt a lélegzetem.
- Ez gyönyörű.. - motyogtam, miközben megbabonázva néztem az ékszert. Rögtön beleszerettem, ez annyira illett hozzánk.
- Nézzük meg, hogy jó- e a méret. - mondta erőtlen hangon, majd visszafojtott lélegzettel remegő kezemet a sajátjába téve finom mozdulatokkal felhúzta a gyűrűt, ami legnagyobb döbbenetünkre tökéletesen illeszkedett az ujjamra. Edward szeme melegséggel telt meg és mindketten szótlanul figyeltük, ahogy a gyűrű a nap fényében meg-megcsillant.
Akaratlanul is visszaemlékeztem arra az eseményre, mikor Jacob megkérte meg a kezemet. Háromszor kellett visszavinni a gyűrűt az ékszerészhez, mert először nagy lett, utána meg kicsi, sehogyan sem akaródzott eltalálni a méretemet. Így visszagondolva lehet, hogy egy jel volt, egy figyelmeztetés, hogy nem kéne összeházasodnunk..
- Köszönöm!- suttogta Edward, majd a kezemet megcsókolva simult hozzám. Én tartoztam volna neki köszönettel, de egyelőre nem tudtam még megszólalni. A könnyeim némán folydogáltak, miközben a fejemet a mellkasára hajtottam.
- Nem akarom feszegetni a tűréshatárodat, de ezt még muszáj megkérdeznem. - kezdett bele Edward, mire én csak lehunyt szemeimet felnyitottam, ezzel jelezve, hogy figyelek rá.
- Nekem az a lényeg, hogy igen-t mondtál és tudok várni az esküvővel, de tudom, ha Alice hazajön rögtön le fog támadni, hogy mikor akarjuk az esküvőt..szóval gondoltam jobb, ha megbeszéljük előre. – fintorodott el, mire én kicsit kétségbeestem. Egyértelmű volt, hogy nem akartam az esküvőt emberként, valószínűleg soha nem leszek olyan szép, mint Edward, de akkor sem tudnám elviselni, ha az esküvői fotóink, ilyen kinézettel örökítetnének meg. Nem! Azt biztos, hogy nem!
- Edward..- kezdtem bele kicsit feszülten, volt egy olyan érzésem, hogy ez nagyon nem fog neki tetszeni. - Én csak azután akarok hozzád menni, miután átváltoztattál. - nyögtem végül ki, mire szerelmem arca ijedté vált.
- Kérlek értsd meg, nem akarok így esküvőt! Majd ha már én is szép leszek és eltűnnek rólam ezek a hülye hegek, akkor összeházasodunk! Kérlek!!- könyörögtem, mire ő egyre jobban összezavarodott.
- Bella..- lehelte lehunyt szemekkel. - Újszülöttként nem akarsz majd hozzám jönni. Éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy újra igazán szeretni tudj. - nyögte kétségbeesetten. Igen, ettől én is féltem, hogy őrült újszülöttként elveszítem Edward iránti szerelmemet, de ott volt előttem a biztosíték a család összes tagja által, hogy ez csak idő kérdése és megoldódik..
Szerettem volna legyinteni az egészre és meghajolni Edward akarata előtt, de nem ment. Nem tudtam és nem is akartam magamat ilyen külalakkal elképzelni Edward mellett. Azt akartam, hogy teljes pompámban mehessek hozzá feleségül.
- Edward esküszöm, hogy erre emlékezni fogok és a feleséged leszek!- győzködtem és tényleg komolyan gondoltam. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy én ne akarnám majd Edward-ot.. nem, olyan nem létezhet, nincs az az erő, ami a mi szerelmünket semmisé tehetné.
- Csak azért nem akarod..mert..- kezdet de nem találta megfelelő szavak, de én kisegítettem, pontosan tudtam mire gondol.
- Igen, nem akarok így hozzád menni! – mutattam az arcomra, mire ő újra mély levegőt vett, majd ránézett a kezemre és a pillantása ellágyult.
- Akkor mi lenne, ha kompromisszumot kötnénk?- kérdezte hirtelen, amitől én gyanakvóan néztem rá.
- Nem kell nekem nagy esküvő csak annyi, hogy törvényesen tartozz hozzám. Aztán ha átváltoztál, akkor még egyszer hozzám jönnél hagyományos módon is. - magyarázta könyörgő szemekkel. Nem érettem miért olyan fontos neki, hogy papír szerint is hozzá tartozzak és erre hangosan rá is kérdeztem.
- Csak azért mert szeretnék valami biztosítékot, ami összetart bennünket, akkor is amikor az irántam érzett szerelmedet elhomályosítja a vérszomj. - sóhajtotta, miközben szégyenkezve lehajtotta a fejét. Döbbenten hallgattam és rájöttem, hogy nem csak én félek attól, hogy ő elhagy engem, hanem fordítva is így van. Edward rettegett attól, hogy mi lesz velünk, ha én őrjöngő újszülött leszek. Bizonyára attól félt, hogy a szívem dobogásával együtt az iránta érzett szerelmem is el fog veszni.
- Rendben - egyeztem bele, mivel úgy éreztem így korrekt, Ő is ad valamit és cserébe én is neki. –Törvény szerint hozzád megyek így emberként, de a ceremónia része csak akkor lesz megtartva, ha átváltozom. - ismételtem meg a megegyezésünket, mire Edward egy halvány mosoly kíséretében bólintott.
- Bár én azt sem bánnám, ha már most megesküdnénk hagyományos módon is, hiszen nekem ennél soha nem leszel gyönyörűbb. - próbálkozott még be, de én ezt mosolyogva hárítottam. Így is én engedtem többet, de ehhez az egyhez tartottam magamat.
- Rendben, nekem így is jó. - motyogta, majd elégedetten megcsókolt és az ölébe kapva felrakott az ágyra, nehogy felfázzak a földön.
- És akkor mikor „esküszünk”?- kérdeztem kuncogva, miközben belebújtam szerelmem karjai közé és kényelmesen elhelyezkedtem.
- Hát az attól függ, hogy mikor szeretnéd az átváltozásodat. - sóhajtotta, miközben az egyik tincsemmel játszott. Ezen mélyen elgondolkoztam, de hamar megleltem a választ. Minél hamarabb.
- Mit szólnál a születésnapomhoz?- kérdeztem hirtelen, bár addig mindössze már csak két napunk volt, de nem volt mire várni. Edward azonban egy pillanatra ledermedt.
- Azért ne ilyen gyorsan. - motyogta, majd hozzátette. -A születésnapodra más terveim vannak.
- És mégis mik?- kérdeztem kíváncsian, miközben a mellkasára könyököltem. Érdekelt, hogy mit tervez, nem igazán csíptem a meglepetéseket.
- Ne is reménykedj nem árulom el, majd meglátod!- mosolygott rám, majd a szúrós szemeimet látván témát váltott, jobban mondva visszatért az előzőhöz.
- De ha hazajöttünk, akkor megbeszéljük az időpontot, nem kell semmit sem elsietni. Nem rohanunk sehová sem, hiszen miénk az örökkévalóság. - csókolt meg, de nekem megakadt valamin a figyelmem.
- Ha hazajövünk? Miért megyünk valahová?? - kíváncsiskodtam tovább, de Edward csak a fejét csóválta.
- Meglepetés..- suttogta majd, hogy elterelje a figyelmemet az ajkaimat vette birtokba. És mint mindig ezzel teljes sikerrel járt.
Csak estefelé került újra elő téma, addig sikerült mindig terelnie.
- Rendben nem kell elmondanod, hogy hová megyünk, tőlem akár el is rabolhatsz, amíg velem vagy addig nem érdekel. De ha hazajöttünk, akkor nem húzhatod tovább az időt és átváltoztatsz!- mondtam határozottan, mire ő engedelmesen bólintott, bár láttam, rajta, hogy legszívesebbe addig húzná az időt, amíg lehet. De legalább most már értettem, hogy miért. Félt, hogy újszülöttként nem fogom szeretni, pedig ez hülyeség! Alice és a többiek is megmondták, hogy kiszámíthatatlan leszek, de azért önmagam. És képtelenség, hogy pont az Edward iránti szerelmem vesszen ki a személyiségemből!
- Akkor megegyeztünk!- suttogta Edward majd szorosan magához ölelve az altatómat kezdte dúdolgatni, miközben a gyűrűt viselő kezemmel játszadozott.

2 nappal később

- Alice ide én nem megyek be! Mondd melyik szót nem érted?- kérdeztem Alice-től idegesen, miközben egyre többen fordultak felénk. Egy fehérnemű bolt előtt ácsorogtunk és Alice éppen a karomnál fogva próbált beráncigálni, de én nem akartam. Semmi kedvem nem volt mindenféle hülye fehérneműnek nevezett vackot magamra aggatni, teljesen felesleges volt, hiszen a hasamon lévő sebhely teljesen elcsúfította volna az összképet, bármit is próbáltam volna fel.
- Bella légy szíves ne cirkuszolj és gyere be. Jössz vagy viszlek!- adott választási lehetőséget Alice, mire én pufogva bevonultam a boltba. Már komolyan nem értettem, hogyan vehetett rá erre az egész bevásárlásra. Azt mondta, hogy szükségem van néhány ruhára az utazás miatt, amiről természetesen még mindig semmit sem tudtam, de arról nem volt szó, hogy vásárlás közben meg is kínoz! Így is elég rosszul éreztem magamat, hogy ennyi emberrel voltam körülvéve. Szerencsémre nem bámulták sokan a sebhelyemet leginkább egyetlen egy eladónő nézett meg jobban, aki túl közel hajolt ahhoz, hogy meglátassa a hegemet.
- Nézd ez nekem tetszik, szerintem csinos leszel benne!- mutatott fel Alice egy mélykék csipkecsodát, ami igazából tényleg nagyon szép volt, de az én szétszaggatott testemen sehogy sem mutatott volna.
- Mondd minek ez az egész? Minek veszünk nekem ilyen göncöket?- kérdeztem idegesen, miközben az egyik öltöző fülke felé haladtam.
- Elégedj meg annyival, hogy láttam, hogy szükséged lesz rá!- kacsintott rám, majd belökdösött a fülkébe. Dühöngve vettem le magamról a ruhát, miközben Alice szavain gondolkoztam. Vajon mit láthatott?
A fehérneműt magamra próbálva fintorogva álltam tükör előtt. Mindent összevéve jól állt, de a hasamon lévő heg elrontotta az összképet. Nincs az a férfi, aki ilyen testet vonzónak találna..kivéve Edward-ot.. Akinek a viselkedése egyre érthetetlenebbé vált. Mióta igen-t mondtam neki sokkal szenvedélyesebb lett velem szemben és sokszor úgy érzem, hogy már csak rajtam áll a dolog. De vajon tényleg vonzónak lát, még így is?
- Na mutasd!- sóhajtott barátnőm, ki elégedetten végigmért mindenfelől, miközben ügyelt rá, hogy úgy álljon, hogy más ne láthasson.
- Szerintem tökéletes!- vigyorodott rám, majd még néhány másik göncöt is beadott, hogy próbáljam fel. Egyre nehezebben tudtam tartani magamat, már nagyon mehetnékem volt.
- Alice kérlek, menjünk!- könyörögtem és legnagyobb meglepetésemre barátnőm nem tiltakozott tovább, hanem egyenesen a pénztár felé menetelt és ismeretségének köszönhetően soron kívül fizetett jó sok borravalót adva és utána már mentünk is haza. Már alig vártam, hogy újra zárt falak között legyek, emberektől elszeparálva. Kicsit sok volt nekem elsőre ez nagy bevásárló körút.
Megkönnyebbült sóhajjal szálltam ki kocsiból majd Edward-ot megpillantva boldogan szaladtam a karjaiba, és úgy éreztem végre hazaérkeztem. Nem tudtam, hogy hová is megyünk Edward-al, csak remélni tudtam, hogy valami olyan helyre, ahol kevés az ember.
- Már nagyon hiányoztál!- suttogta szerelmem, miközben még mindig a karjai között tartott és egy újabb szerelmes csókban részesített. Nekem is hiányzott már, ugyanis majdnem két napja nem láttam. Elmentek Emett-tel vadászni a szülinapom előtt és ma érkeztek haza valamikor, de most meg én nem voltam otthon Alice bevásárló körútja miatt.
- Veled pedig ezért még számolok. - mordult Edward a húgára és én kezdtem gyanakodni, hogy Alice ígéretével ellentétében „elfelejtett” a vőlegényemnek szólni, hogy elrabol.
Vőlegény..Hmm, ahogy azt a szót ízlelgettem egyre jobban tetszett.
- Még hálás leszel nekem!- vágott vissza kedvenc barátnőm, majd gonoszul elmosolyodott, mire Edward hirtelen felnyögött és furcsán gyorsan szedte a levegőt.
- Elég Alice, ne turkálj a magánéletembe tovább!- mordult testvérére, én meg egyre kíváncsibb lettem, hogy Alice mit mutathatott Edward-nak.
- Ahogy gondolod, nem mutatok többet, ha nem akarod. De arról nem tehetek, hogy látom! Te is tudod, hogy ez nem olyasmi, amit befolyásolni tudnék!- kuncogott a kis törpe, majd a szatyrokkal kezébe bevonult a házba. Szerelmem a csak a fejét csóválta és még mindig a karjaiba tartva becipelt a házba, ahol Esme már ebéddel várt.
- Na milyen volt a vásárlás?- kérdezte kedvesen, mire én csak vágtam egy fintort. Egy biztos, egy ideig még csak bolt közelébe sem megyek! Edward az arckifejezésemet látván jót nevetett majd gondoskodott róla, hogy a délutánom sokkal kellemesebben teljen. Egyrészről folytattuk a zongoraórákat, egész jól haladtam, bár még csak az alapokat sajátítottam el, de Edward-nak végtelen türelme volt hozzám. Utána pedig a közös szobánkba töltöttük az időt, miközben én arról faggattam, hogy holnap mégis hová megyünk.
- Nem fogom elárulni, már csak pár órát kell kibírnod és indulunk!- válaszolt rendíthetetlenül, mire én igazán szúrós szemekkel néztem rá, de aztán eszembe jutott valami, amivel sarokba szoríthattam.
- Ha nem mondod el, hogy hová megyünk, akkor nem tudom, hogy milyen ruhát pakoljak. Pedig egy ember számára ez igazán fontos. - okítottam ki, de ő erre csak mosolyogva a fejét rázta.
- Alice már délután bepakolt neked!- ábrándított ki, mire tényleg igazán felhúztam az orromat és sértődötten elfordítottam a fejemet. Edward persze most sem vett komolyan és azt gondolta, hogyha megpróbál elkápráztatni azzal mindent megold..
És végül is igaza lett. Egyszerűen képtelen voltam neki ellenállni és végül én csókoltam meg őt, mikor már nem bírtam tovább játszani a sértődöttet. Az egész testem perzselt, ahogy kezei finoman végigsiklottak az oldalamat az combjaim felé haladva.
- Edward..- nyögtem elfúlva, miközben kezeim befurakodtak az ingje alá. Nem gondolkoztam mit teszek, csak azt tudtam, hogy minden porcikám erre vágyik.
- Igen?- kérdezte miközben éppen a kulcscsontomat csókolgatta, aminek eredményekképpen folyamatos borzongások futottak át a testemen.
- Szeretlek..- sóhajtottam majd a szabaddá vált mellkasát kezdtem el puszilgatni. Éreztem, ahogy minden izma megfeszül és szemei fokozatosan váltak éjfeketévé.
- Én is szeretlek. - nyögte majd az egyik lábamat a csípője köré fonva még közelebb húzott magához. Éreztem, hogy ő is úgy vágyódik utánam, mint én ő utána. Az érzések egyszerre lávaként öntötték el a testemet és kínomban a hátam már ívbe feszült meg. A hasamban egy fokozatosan növekvő görcs egyre jobban követelte, hogy Edward minél gyorsabban minél közelebb simuljon hozzám.
- Edward!- hallottuk meg az ajtó mögül Alice hangját, de egyikünk sem foglalkozott vele. Nem tudom mi üthetett belém, de egy hirtelen ötlettől vezérelve szerelmem nadrágjára csúszott a kezem és bontogatni kezdtem. Annyira elborított a vágy, hogy még szégyenkezni sem tudtam a tettem miatt. Edward, ahogy megérezte a matató kezemet hangosan felmorrant és kicsit erősebben markolt bele az egyik combomban, de nem annyira hogy fájjon.
- Oké, kaptok még két percet, hogy abbahagyjátok! Edward emlékezz rá, hogy mit akartál!- szólalt meg az ajtó mögül Alice, de nem úgy tűnt, hogy a bátyja egyáltalán hallaná a szavait. Legalább is a következő mozdulata nem erről tanúskodott. Kezei a nadrágomra siklottak és ügyes mozdulatokkal lefejtették rólam az anyagot.
- Rendben, ha te így akkor én is így. Ha nem hagyjátok abba, akkor elmondom neki, hogy hová mentek holnap!- fenyegetőzött barátnőm, mire Edward megdermedt és zavartan felnézett. Mélyeket lélegezve próbált lenyugodni, de én pont ezt nem akartam. A testem üvöltött a folytatásért, így ösztönösen nyomtam a csípőmet Edward ágyékához, mire ő ismét felnyögött és szenvedélyesen megcsókolt, miközben látszólag teljesen megfeledkezett a húga fenyegetéséről.
- Bella holnap tudod, hová mentek? Edward azt tervezte, hogy elvisz..- kezdett bele Alice, de Edward ekkor újra felmordult és az ágyról legördülve az ajtó elé állt. Alice elégedetten szusszant fel, majd miután még egyszer megfenyegette a bátyját elhúzta csíkot. Én dühösen zihálva ültem fel és életemben először úgy igazán berágtam Alice-re. Most ezt miért kellett?
- Nem gondolod, hogy Alice kicsit túlságosan beleszól a magánéletünkbe?- pufogtam, miközben kerestem magamnak egy másik nadrágot, mert a régiről Edward leszakította a gombokat.
- De igen, most viszont helyesen cselekedett. - mosolygott rám szomorkásan Edward, mire én csak tátogni tudtam. Még meg is dicséri a húgát, amiért így belerondított …az előző perceinkbe.
- Én kértem meg rá, hogy..figyeljen ránk. - nyögte végül ki az értetlen arcomat látván, amitől nekem még jobban elkerekedtek a szemeim.
- Nem így akarom..és nem itt..- motyogta miközben zavartan lesütötte a szemét és a hajába túrt. Még mindig nem teljesen értettem, de mikor belegondoltam abba, hogy az iménti cselekedetünk minden egyes sóhaját hallotta az összes családtag elpirultam és elszégyelltem magamat. Kezdtem kapizsgálni, hogy mire gondolt az előbb Edward.
- Megyek lezuhanyozok. - sóhajtottam csalódottan, gondoltam jobb, ha lehűtöm most kicsit magamat.
- Bella..- kapta el a karomat, miközben maga felé fordított. - Sajnálom..- kezdte volna de én leintettem, majd egy futó csókot is kapott, hogy tudja nem haragszom rá, aztán bevágtáztam a fürdőbe.
Magamat sem értettem, hiszen eddig én tiltakoztam ez ellen, most meg.. a fejemet a csempének támasztva igyekeztem lenyugodni. Holnap elutazunk és azok a fehér neműk.. Vajon mit láthatott Alice? Lehet, hogy Edward tervez valamit?- kérdeztem magamtól, majd úgy döntöttem hagyom, hogy az események irányítsanak, és próbáltam nem agyalni tovább ezen.
A fürdőből kilépve rájöttem, hogy rettenetesen elfáradtam, így rögtön az ágyat céloztam meg, bár azt nem tudtam, hogy Edward merre van. Már majdnem álomba merültem, mikor visszajött és rögtön befeküdt mellém hogy aztán szorosan hozzám bújjon, persze előtte alaposan bebugyolált meg ne fázzak a közelségétől. Nem kérdeztem, hogy hol járt, a lényeg, hogy itt volt. Addig fészkelődtem a karjaiba, míg végül a fejemet a mellkasára tudtam hajtani és az illatát mélyen belélegezve merültem álomba..
Másnap reggel kicsit zihálva ébredtem. Elég furcsa álmom volt.. igazából úgy is mondhatnánk hogy zavarba ejtően furcsa. A tegnapi események nem múltak el nyomtalanul, legalább is az álmaimba nyomot hagytak és ott ráadásul nem volt senki sem, aki megtudott volna minket állítani,a mikor elveszítettük a fejünket..
- Jól érzed magadat?- kérdezte Edward, aki érdeklődve figyelte a kipirult arcomat és a zavart viselkedésemet. Képtelen voltam most a szemébe nézni, úgy éreztem, hogy azzal elárulnám magamat..
- Igen..- köszörültem meg a torkomat, majd menekülőre akartam fogni a dolgot azzal, hogy bevonulok a fürdőbe, de szerelmem nem elégedett meg ennyi magyarázattal és a derekamnál fogva húzott vissza magához. Ahogy megérintett az egész testem beleborzongott és alig bírtam visszafojtani egy vágyakozó nyögést. Mi a fene ütött belém?
- Mondd el mi a baj? Olyan furcsa vagy… Rosszat álmodtál? Egész éjszaka nyöszörögtél..- faggatózott , miközben próbálta a tekintetemet keresni, de én mindannyiszor elfordítottam a fejemet.
- Semmi bajom sincs. – suttogtam erőtlen hangon, miközben próbáltam megállni, hogy ne teperjem le itt és most. Az álom annyira élethű volt, hogy mindenáron szerettem volna valósággá tenni.
- Bella..- sóhajtott fel és mivel nagyon közel volt éreztem bódító leheletét az arcomon és ez volt az, ami megadta végső löketet.
Számat az övére nyomtam és szenvedélyesen falni kezdtem az ajkait. Edward a meglepetéstől teljesen megdermedt, de aztán visszacsókolt bár közel sem akkora szenvedéllyel, ahogyan én.
- Bella. - próbált szóhoz jutni, miközben finoman eltolt magától.
- Mi a baj? –kérdezte és láttam rajta a rémületet. Valószínűleg úgy viselkedhettem mint egy bolond.. –Rosszat álmodtál? - próbálta meg a barkóba módszert, ha már nem vagyok hajlandó válaszolni, de én csak a fejemet csóváltam. Nagyon rossz úton járt.
- Jó reggelt!- csiripelte Alice majd engem kirángatva az ágyból egyenesen a fürdő felé citált. Most kivételesen hálás voltam ezért, így legalább megmentet Edward faggatózástól.
- Boldog legutolsó születésnapot! –ölelt meg úgy, hogy majdnem megfulladtam. Bár nem lettem boldog a tudattól, hogy újra öregebb lettem egy évvel, mégis tetszett a megfogalmazás, miszerint a legutolsó.. Így is volt, hamarosan nem fogok tovább vénülni, ahogy a szívem dobogása megáll, azzal párhuzamosan az idő múlása is megszűnik létezni.
- Na csináljunk veled valamit!- csapta össze a tenyerét majd egy zuhany utána hajamat kezdte el igazgatni aztán a ruhák között válogatott majd kiválasztott egy farmert és egy csinosabb felsőt, ami véleményem szerint túl kivágott volt, de nem szóltam egy szót sem. Ennél kaphattam volna sokkal rosszabbat is.
- Ez jó lesz az utazáshoz!- mondta majd miután felöltöztem még egy kis sminket is rakott rám, bár ezért morogtam egy sort, de nem foglalkozott vele.
- Ha megékeztetek és elmész zuhanyozni pontosan kövesd majd az utasításaimat, hidd el hálás leszel érte!- mondta majd miután az utolsó simításokat is elvégezte szembe fordított magával és beszélni kezdett hozzám.
- Bízz magadban és ne add fel az elhatározásodat! Szükség lesz a kitartásodra!- darálta, de én igazából egy kukkot sem értettem az egészből. Mikor ezt meg is mondtam neki ő csak legyintett, hogy majd megértem, ha itt lesz az ideje.
- Érezzétek magatokat jól!- kacsintott ránk Emett, mikor már a kocsiba szálltam be. Végképp nem értettem a perverz vigyorának az okát, de úgy tűnt ezzel egyedül vagyok. Edward sóhajtozva beindította kocsit, miközben a család többi tagja gyilkos tekintettel szemlélte a nagy mackót.
- Még mindig nem mondod el, hogy hová megyünk?- kérdeztem Edward-ot, mikor már vagy félórája kocsikáztunk, de ő még mindig titkolózott.
- Meglepetés! Gondoltam nem örülnél semmi tárgyi ajándéknak, de mivel mégis szerettem volna, ha különleges lenen ez a nap ezért más mire gondoltam. - ködösített még mindig, de kicsit meg is nyugtatott, hogy nem kell félnem, hogy valami nagyon drága ajándékra költött, annak tényleg nem örültem volna.
- Rendben, akkor szólj, ha megérkeztünk. - Sóhajtottam, majd lehunytam a szemeimet, hogy aludjak egy kicsit.
- Fáradt vagy?- kérdezte Edward meglepve, mire én újra zavarba jöttem.
- Nyugtalanul aludtam. - motyogtam, miközben próbáltam, úgy fordulni, hogy ne láthassa az arcom pirulását.
- Még mindig ne mondod el, hogy mit álmodtál?- kérdezte reménykedve, de én rögtön rávágtam, hogy nem! Innentől kezdve pedig csak a kocsi dorombolás törte meg a csendet és én lassan álomba merültem.
- Hol vagyunk?- kérdeztem a szemeimet dörzsölgetve, mikor Edward finoman ébresztgetni kezdett.
- Hát minek tűnik?- kérdezte nevetgélve, mire én kipillantottam az ablakon. Egy luxus szálloda ellőtt parkoltunk. Ledöbbentem nem kicsit, hanem nagyon. Erre nem számítottam!
- Na gyere menjünk be. - nyitotta ki előttem az ajtót és látszólag nagyon szórakoztatta a döbbenetem, amiről azt hittem, hogy már nem lehet fokozni. De tévedtem.
Igazából gyanúsnak kellett volna lennie, hogy a szálloda legfelső szintjére lifteztünk mégsem volt az. Az is feltűnhetett volna, hogy a 45. szint után (ami elvileg a legfelsőnek volt feltüntetve) mi egyenesen az 47.-re mentünk, ahol mint kiderült senki más sem tartózkodott csak mi. Mégis a valódi döbbenet akkor ért, mikor beléptünk a „szobánkba”. ami inkább egy lakásnyi méretű helység volt. És gyönyörű..
Hatalmas szoba, egy zavarba ejtően hatalmas ággyal..és persze volt ott még más egyéb luxuscikk is, minta jakuzzi, de nekem az ágy vonta el a legtöbb figyelmemet. Nem tudtam ezt az egészet mire vélni. Persze boldog voltam..már hogy a fenébe ne lettem volna az, hiszen életemben először tényleg teljesen kettesben voltam Edward-dal, úgy hogy nem kellett attól tartani, hogy valaki hazajön, vagy megzavar,vagy kihallgat..
- Na tetszik?- kérdezte szerelmem mosolyogva, de a válaszomat sem várva az erkélyre húzott. És ami ott várt, attól tényleg elakadt a lélegzetem.. Londonban voltunk, és innen az egész városra kilátás nyílt. Gyönyörű volt.. Meseszép és ettől könnyek szöktek a szemembe.
- Ez csodálatos..- nyekegtem végül, miközben megfordultam, hogy Edward-ot átölelhessem és csókolhassam.
- Boldog születésnapot! - suttogta a számba, miközben az erkélykorlátnak támasztva folytatat tovább a csókunkat. Úgy éreztem magamat, mint egy álomban, az érzéseim túlcsordultak, egyszerűen lebegtem a föld felett.
A csókunk azonban csak nem akart megszakadni. Hirtelen a már jól ismerős bizsergés öntötte el az egész testemet és közelebb nyomtam magam Edward testéhez. Ő pontosan értette, hogy mit akarok, mert ő is szorosabban fonta körém a karjait , majd egy hirtelen gondolattól vezérelve felkapott az ölébe. A derekán összekulcsolt lábakkal próbálkoztam meg a lehetetlennel, vagyis azzal, hogy a szuszt is kicsókoljam életem értelméből. Ahogy eszembe jutott a hatalmas ágy ami a szoba közepén csak ránk várt egy kéretlen nyögés szakadt fel a torkomból, mire Edward válaszként felmorrant. De ez nem volt ijesztő, inkább izgató.
Úgy tűnt egy rugóra járhatott az agyunk mivel, mire észbe kaptam már a hatalmas ágyon elterülve folytattuk az előző csókcsatánkat. A reggel magamra vett fehér ingről hirtelen szakadozni kezdtek a gombok, ahogy Edward egy mozdulattal megpróbálta rólam eltávolítani. Már nem zavart a hegem, ahhoz túlságosan erős volt a vágyam, ráadásul minden porcikám érezte, hogy mi ketten összetartozunk és megértettem, hogy Edward úgy lát szépnek, ahogy vagyok. Még akkor is ha ez nem igaz.
Ajakai a számról lassan lecsúsztak a nyakamra majd még tovább.. a sóhajaimat már képtelen voltam visszafojtani és én is az ingje után nyúltam hogy teljes valójában érezhessem ahogy hozzám simul.
- Akarlak. - nyögtem mikor Edward keze a combjaimra siklottak és éreztem ahogy a vágyam a tetőpontjára hág. Sorra eltűntek az eddigi kételyeim és nem maradt más csak a színtiszta mámor. Megadtam magamat egy felsőbb hatalomnak és hagytam, hogy az árral sodródjak. Kezeim immáron biztosan bontották ki Edward nadrágját és hagytam, hogy ő is újra szétmarcangolja az enyémet. Az éjfekete szemei, ahogyan végigmért biztosította lehetetlenről miszerint ő is vonzónak talál engem. A karjaimat nyújtottam felé, jelezve, hogy szeretném, ha közelebb simulna hozzám mire az ő arcán hirtelen valami megváltozott.
Az eddigi szenvedélyt átvette először a bizonytalanság majd lassan a rémülte. Mire észbe kaptam már a szoba túlsó végében a falhoz simulva állt és mély levegőt véve próbálta magát lenyugtatni.
- Mit csinálok?- kérdezte magától miközben az arcát a kezei közé temette. Őszintén kicsit megijedtem, nem tudtam mire vélni ezt a nagy változást a viselkedésében.
- Edward mi a baj?- kérdeztem rémülten miközben felültem az ágyon és erőt véve magamon közelebb léptem hozzá nem törődve a belső figyelmeztető hangommal, miszerint Edward most kiszámíthatatlan. Hiszen a vőlegényem volt és tudtam, hogy ő soha nem bántana. Persze egyszer már másvalakiről is pont ezt gondoltam és most ennek a nyomát viselem magamon,de tudtam, hogy ez nem ugyan az. Edward-ot és engem egymásnak rendelt a sors, örökké és visszavonhatatlanul.
Az utolsó lépésnyi távolságot is átszelve közöttünk egészen közel férkőztem szerelmemhez, aki először gyengéd erőszakkal próbált magától eltaszítani, de mivel nem sikerült végül beletörődve hagyta, hogy a karjaiba simuljak.
- Mondd el mi zavart össze?- kezdtem miközben nyugtatóan az arcát simogattam.
- Félek, hogy bántanálak, ha ..ha olyan közel kerülnél hozzám. Én nem akarok fájdalmat okozni, de mi van ha elveszítem a fejemet, ha összetörlek ha..- magyarázott tovább kétségbeesetten, de én az ujjammal hallgattam el.
- Ilyen soha sem fordulhat elő. - nyugtattam, majd mikor láttam, hogy tiltakozni akar folytattam. - Mi összetartozunk, egyek vagyunk, én tudom, hogy soha nem bántanál. Szeretlek. - vallottam meg neki, majd az arcát simogatva a szemeimet mélyen a tekintetébe fúrtam, hogy tudja komolyan gondoltam. Láttam rajta, hogy megint összezavarodik. Tényleg nem tudta eldönteni, mi is lenen a helyes, vagy hogy mit szabad és mit nem.
- Megnyugodtál egy kicsit?- kérdeztem, mikor láttam, hogy a levegőt ismét szabályosan kezdte szedni. Bólintott, hogy igen, mégsem volt már olyan fesztelen velem szemben, mint egy félórával ezelőtt. És ez bántott. Szerettem volna visszavarázsolni azt a hangulatot, de nem tudtam, hogy hogyan csináljam.
- Gondolom szeretnél átöltözni vacsora előtt..- kezdett bele arra célozva, hogy hagyjam most kicsit magára és bár vonakodva tettem eleget a kérésének, de megtettem.
A táskámat magammal vittem a hatalmas fürdőbe majd úgy döntöttem, ha már itt vagyok nem ártana egy zuhany sem. Őszintén kicsit kétségbeesett voltam, azt tudtam mit akarok, de hogy ezt hogyan valósítsam meg..
A táskámat kinyitva aztán megláttam egy levelet, amin Alice írását véltem felfedezni. Értetetlenedve fogtam meg a levelet, majd olvasni kezdtem.
Először is ne ess kétségbe és ne veszítsd el a hitedet. Ez várható lépés volt tőle, ne felejtsd elé mennyire félt mindentől és mindenkitől még saját magától is. De ne add fel és kövesd az utasításimat és ne félj, sikerüli fog! Zuhanyozz le és azt a ruhát vedd fel, amit legfelülre raktam. - a levélből felpillantva szemügyre vettem az említet ruhát és rögtön kétségbevontam Alice épelméjűségét! Kizárt, hogy ezt én felvegyem!!
Nem, nem őrültem meg és igen te ezt fel fogod venni!- olvastam tovább a levelet és ajkaim maguktól húzódtak mosolyra. Mennyire ismer.. - És a mélykék fehérneműt vedd alá!- Kizárt! Azt már nem! - De igen, felesleges makacskodnod!- magadóan felsóhajtottam és minden mindegy alapon követtem az utasításokat. Hogy Edward mit fog gondolni.. abba bele sem mertem képzelni.
Jó félóra múlva elkészülve álltam a tükör előtt. A kék selyemruha nem éppen sokat takaróan omlott a testemre. Megfordultam a tükörbe és szemügyre vettem a ruha hátamon lévő egészen fenekemig tartó kivágását. Ilyen ruhát egyáltalán hogyan lehet tervezni? Ennél már az is jobb lenne, ha nem lenne rajtam semmi, még akkor is túlöltözöttebbnek érezném magamat mint így..
Nagyot sóhajtva remegő kezekkel léptem ki a fürdőből és szemeim egyenesen Edward-ot keresték. Ő azonban az erkélyen egyelőre hátal állt nekem, de ahogy meghallotta az izgatott szívverésemet felém kapta a fejét, majd elnyíló ajkakkal kikerekedett szemekkel szemérmetlenül végigmért. Kezdtem egyre jobban zavarba jönni, és az elmaradhatatlan pirulás sem hiányozhatott. Ez azonban csak olaj volt tűzre. Edward tekintete éhesen és vágyakozóan megvillant és a következő másodpercben már a falnak préselve találtam magamat, nagyon-de nagyon közel hozzá. A tekintete biztosított, hogy most nagyon nagy bajban vagyok…

2011. január 2., vasárnap

18. Fejezet

Sziasztok!
Hosszú kimaradás után újra itt vagyok. Sajnálom, hogy így eltűntem, de az igazság az, hogy rengeteg dolgom volt, és mikor mégiscsak akadt némi szabadidőm, akkor az új könyvemen dolgoztam. Tényleg kellett egy kis szünet, de végre elkészült a fejezet.. nos nem tudom, hogy fog tetszeni. Ha még van érdeklődő, akkor megpróbálok a jövőben rendszeresen frisselni ebből a történetből.. Mindenesetre minden kedves olvasómnak BOLDOG ÚJ ÉVET! És a mostani fejihez jó szórakozást!
Puszi
Nikol


18. fejezet: A nehezen meghozott döntés

Edward támadásba lendült..
Hangosan felsikkantottam, de a következő másodpercben Jake már egy fának préselve állt, miközben Edward a nyakánál fogva szorította. A levegőt szinte kapkodtam, miközben magamba könyörögtem, hogy ne legyen ebből katasztrófa. Jake úgy tűnt, hogy most nem veszítette el a fejét, nyugodt szemekkel nézett vissza Edward-ra, látszólag az sem érdekelte, hogy egy hajszálon függ az élete. Az arcán egyfajta beletörődést láttam, amit nem tudtam hová tenni, mintha csak egy szellem lenne.
- Eszedbe se jusson a közelébe menni, mert esküszöm megnyúzlak rühes dög!- préselte ki az ajkai között szerelmem, mire Jake csak megadóan bólintott, majd a következő pillanatban Edward szorosan magához ölelt, miközben Jacob lassan közelebb lépkedett hozzánk. Szemeit még mindig nem emelte rám, de a lényéből csak úgy sugárzott belőle a bűntudat és a megbánás.
- Miért jöttél?- kérdeztem halk rémült hangon, mivel szerettem volna ezt a találkozáson minél hamarabb túl lenni.
- Sam mondta, hogy elfogtok menni és én még utoljára látni akartalak, hogy elmondjam, mennyire sajnálom és bár tudom, hogy ez nem mentség a tettemre, de egyszerűen nem tudok tovább élni anélkül, hogy el ne mondjam neked, hogy mennyire megbántam amit tettem. Fogalmam sincs, hogyan történhetett, azt hittem soha nem tudnálak bántani… de abban a helyzetben nem önmagam voltam..- motyogta zavartan, miközben szemei elhomályosodtak a könnyektől, láttam rajta, hogy tényleg nagyon megviselte a dolog. Ez a Jake, nem ugyan az az ember volt, mint a balesetem előtt.
- És mit vársz most tőle feloldozást a bűneid alól? Akkor rossz helyre jöttél kutya!- mordult rá Edward, miközben még mindig szorosan a háta mögött tartott. Úgy védett, mintha attól félne, hogy Jake bármelyik percben rám ugorhat.
- Te is tudod, milyen az amikor átveszi felettünk a hatalmat a lényünk másik fele, a kevésbé emberi. Melletted sincs nagyobb biztonságban, te is hibázhatsz.. - suttogta Jacob, mire csak egy újabb morgás volt a válasz.
- De mégsem én tettem ezt vele!- hördült fel Edward rögtön és láttam, ahogy öntudatlanul is előregörnyed, felvéve ezzel a támadó pozíciót.
- Igaz, neked csak a testvéred harapta át majdnem a torkát. - vágott vissza Jake és láttam a szemében fellángolni a haragot, de én úgy döntöttem megakadályozom a harcot és minden erőmet és bátorságomat összeszedve megszólaltam.
- Elég legyen!- szóltam figyelmeztetően, mire mindketten magukhoz tértek és zavartan pillogtak felém.
- Nem akarok tovább erről vitázni, teljesen értelmetlen. Jake, nem haragszom, de azt ne kívánd, hogy megbocsássak, még nem tudok, de majd idővel..idővel ígérem..talán elfelejtem, de most még túl friss az élmény. Most már végleg békén hagylak és kilépek az életedből, tudom, hogy az én hibám is volt. Most viszont szeretném, ha elmennél, sok dolgunk van még és nemsokára indulunk. - próbáltam lezárni a beszélgetést, mert már nagyon mehetnékem volt. Az ambivalens érzelmektől már majdnem megőrültem. Egyrészről szinte már sajnáltam Jake-t, amiért így alakult ez az egész, másrészről azonban mikor eszembe jutottak a friss hegeim és Seth halála…akkor még mindig fellángolt bennem a düh, amiért ezt tette velünk.
- Rendben van, ígérem eltűnök és soha többet nem fogsz látni, csak azt az egyet enged még meg, hogy rendesen elbúcsúzzak tőled.
- Kizárt!- vágta rá rögtön Edward, majd morogva folytatta. - Ezt te sem gondolhatod komolyan, hogy engedni fogom neked, hogy megöleld!!
- Bella kérlek…- könyörgött nekem Jacob, figyelmen kívül hagyva Edward fenyegetéseit, mire nekem megesett rajta a szívem. Csak most utoljára, mielőtt kilép az életemből..annyi mindent tett értem, ennyit megérdemel.
- Edward engedj. – súgtam oda erőtlenül, mire szerelmem elhallgatott és döbbentet nézett rám.
- Ennyivel tartozom neki, csak egy ölelés - súgtam oda neki, majd nem foglalkozva a tiltakozásával kibontakoztam a karjaiból és közelebb léptem Jake-hez. Azonban arra nem számítottam, hogy amit eltűnnek rólam Edward biztonságot nyújtó karjai ennyire be pánikolok. Zihálva szedtem a levegőt, miközben nem bírtam hozzá közelebb lépni. Jacob ekkor fájdalmas tekintettel próbált közeledni, de én ösztönösen hátrálni kezdtem. Elszégyelltem magamat, amiért ilyen gyáva vagyok, mégsem voltam képes rá. Jake mélyen beszívta a levegőt, majd csalódottan fújta ki, miközben fájdalmas szemeit az enyémekbe fúrta. A szél ekkor hirtelen feltámadt és a hajamat meglibbentette ezzel felfedve sebhelyemet, amit eddig a hajam gondosan takart. Láttam Jacob arcán szörnyülködést, majd a teljes összeomlást. Összeszorított szemekkel próbálta lenyugtatni magát, de nem ment neki, a könnyeit immáron nem tudta visszatartani és remegni kezdett a rá törő erős érzelmektől. Edward azonnal mellém lépet és rögtön a háta mögé tolt, majd egészen az ajtóig hátrált, aztán beküldött a biztonságos házba.
Rögtön az ablakhoz rohantam, ahol láttam az egyre jobban reszkető barátomat és életem szerelmét.
- Hol még?- kérdezte fojtott hangon Jake, mire Edward egy pillanatig hezitált, de utána mégiscsak válaszolt.
-A hasán végig. - suttogta, majd fürkésző szemekkel várta, hogy mit fog Jake reagálni. A teste immáron erőteljesen rázkódott és az alakja is kezdett elhomályosodni, de az utolsó pillanatban egy fába kapaszkodva nagy levegőt vett és valamennyire lenyugodott.
Az ablaküvegen keresztül összefonódott a pillantásunk még egyszer utoljára, majd utána elfordította fejét és érzelemmentes hangon beszélni kezdett.
- Többet nem fogom keresni, ne féljetek, eltűnök örökre. - közölte, majd egy ugrással bevetette magát az erdőbe, miközben átváltozott.
Sokáig néztem a pontot ahol eltűnt, miközben folyamatosan megrohamoztak az újabbnál újabb érzések. Már ne haragudtam rá, ebben a pillanatban tényleg megbocsátottam neki és egy két könnycseppel mondtam neki örökre búcsút, bár azért valahol még legbelül reménykedtem, hogy egyszer még látjuk egymást..
- Jól vagy?- kérdezte Edward miközben óvatosan átölelt hátulról.
- Igen minden rendben van.. –suttogtam még erőtlen hangon, majd Edward felé fordulva szorosan a mellkasára simultam majd finoman szájon csókoltam. Szükségem volt a közelségére, most mindennél jobban, és ezt ő is érezhette, ugyanis karjait szorosan körém zárta óvóan.
- Oké Alice.. azonnal..- motyogta Edward sóhajtozva húgának, majd elengedett és bűntudatos szemekkel nézett rám.
- Mindjárt jövök!- ígérte, majd hirtelen eltűnt a szemem elől, de úgy fél perc múlva már ismét előttem állt. Döbbent arcomat látván elvigyorodott.
- Csak gyorsan összepakoltam, de már kész is vagyok!- ölelt át újból, majd a későbbiekben sem engedett el.
- Itt az ideje, hogy elinduljunk!- szólalt meg végül Carlisle majd egy utolsó pillantást vetett a házra, aztán beszállt a kocsijába és a többiekkel együtt útnak indult. Nem igazán értettem először, hogy én és Edward miért szakadunk le családtól, ugyanis mi továbbra is a ház előtt állva vártunk valamire. Csak azt nem tudtam, hogy mire..
- Tudom, hogy nem a legjobb az időzítés, és hogy lehet még nem állsz rá készen, de muszáj rákérdeznem mielőtt itt hagyjuk Forks-ot. - nézett mélyen a szemembe, majd nagy levegőt véve folytatta.
- Szeretnéd meglátogatni édesapádat, mielőtt elmegyünk?- kérdezte halk óvatos hangon.
Erre eddig szinte nem is gondoltam a nagy készülődésben, egyébként is Jake megjelenése teljesen összezavart..de most hogy Edward emlékeztetett elgondolkodtam. Charlie temetésére én nem tudtam elmenni, hiszen akkor a sérüléseimből gyógyultam, egyébként sem valószínű, hogy végig bírtam volna nézni, ahogy a koporsóját beleteszik a földbe, hogy utána örökre betemessék.. miközben tudom, hogy a halála egyedül az én hibám..
- Bella! Figyelj, ne muszáj, csak kérdeztem..de ha ne akarod, akkor majd máskor. Később is bármikor visszajöhetünk, amikor csak akarod. - állt elő egy másik megoldással Edward, de én ezt nem akartam. Úgy éreztem ennyivel tartozom apának és magamnak is, hogy most mielőtt elhagyom Forks-ot meglátogassam. Egyébként sem szándékoztam a közeljövőbe visszatérni ide. Túl sok rossz emlék fűződött ehhez a helyhez, új életet akartam Edward-dal..egy másik helyen, másik környezetben, ahol esetleg újra van esélyünk a boldogságra.
- Nem, menjünk el most!- ellenkeztem, majd beültem a kocsiba és miután harmadjára is biztosítottam Edward-ot, arról, hogy tényleg ezt akarom elindultunk a temető felé.
- Várj!- kiáltottam hirtelen, mikor átléptük a temetőt határoló kerítést. Egyszerre fordult fel a gyomrom és fogott el a sírás a gondolatra, hogy Charlie valahol itt fekszik a föld alatt..úgy éreztem mégsem bírom ezt ki. Egyszerűen képtelen voltam arra, hogy a sírja mellé álljak, még nem voltam elég erős hozzá, hogy ténylegesen is szembesüljek vele, hogy meghalt. Még nem álltam készen arra, hogy elfogadjam a valóságot..
- Meggondoltad magad?- kérdezte Edward miközben szorosan átfogta a derekamat. Tőlem csak egy gyenge bólintásra futotta és alig vártam, hogy eltűnjünk innen. Számomra Charlie nem volt halott tovább élt a szívemben és az emlékeimben.
- Rendben, menjünk. Semmi baj, majd ha már készen állsz, akkor visszajövünk egyszer. Ha száz év múlva, akkor száz év múlva, bármikor visszajövünk, amikor csak mondod.. - próbált vigasztalni, de nekem hirtelen megakadt valamin a figyelmem. Száz év? Ezekre szerint..lehetséges lenne, hogy kezd megbarátkozni a gondolattal, miszerint átváltoztat? Különben másképpen ennyi időt nem valószínű, hogy emberként megélnék..vagy az is lehet, hogy csak elfelejtkezett arról, hogy emberként máshogy mérik az időt. Egy vámpírnak száz év annyi volt mint egy haladónak egy hét.
Nem kérdeztem semmit sem, most nem éreztem magamat elég erősnek ahhoz, hogy újra erről vitatkozzunk.
- Indulhatunk?- kérdezte végül immáron a kocsiba ülve, mire én csak fáradtan bólintottam. Kimerítette ez nap, túl sok minden történt és már tényleg csak arra vágytam, hogy aludhassak egy kicsit.
- Aludj szerelmem, majd felkeltelek ha reptérre érünk. - puszilt meg, majd a gázra taposva elindultunk az új életünk felé.


Pár héttel később..


- Kérlek, áruld el hogy mit titkolsz!!- kezdtem nyájasan, de mikor láttam, hogy nem érek vele célt követelőzőbb hangnemre váltottam- Tudni akarom!!
- Nem és nem!- vigyorgott válaszként, majd megpróbált szájon csókolni, de én sértődötten elhúzódtam. Utáltam a meglepetéseket és nem értettem, hogy miért hagy ki már megint valamiből..
- Hidd el, megéri egy kicsit várni! Tudom, hogy tetszeni fog..- suttogta a nyakamba, majd számomra valami érthetetlen okból elakadt a lélegzetet és nagyot nyelt. - Alice látta. – tette még hozzá, mire én még bosszúsabb lettem. A legjobb barátnőm, és nem avat be! Miért szövetkezik mindig Edward-dal ellenem??
- Oké, akkor csak azt áruld el, hogy mikor fogom végre megtudni, azt a nagy titkot?- kérdeztem megadóan, mire csak egy újabb kuncogás volt a válasz.
- Nemsokára. - tért ki újra a kérdésem elől, de mielőtt méltatlankodni kezdhettem volna finoman az ágyra döntött, hogy felém kerekedve a kifulladásig csókoljon. Immáron az új házban voltunk azon belül is a kettőnk szobájában. Szerettem Angliát és az új otthonomat is, hiszen Edward részese volt az életemnek. Igazából azt sem bántam volna, ha egy erdőben elzárva civilizációtól egy kunyhóban kéne élnem, ha Edward velem lehetne. De persze az új ház inkább hasonlított egy villára, mint egy kunyhóra. Hatalmas volt és Edward szobája is jóval tágasabb volt minta régi, hiszen immáron ketten laktunk benne. Alice építtetett bele természetesen egy hatalmas gardróbot is, ami egyelőre még majdnem üresen állt, ugyanis nem voltam hajlandó még elmenni vele vásárolni. Még mindig nem rajongtam az ötletért, hogy emberek közé menjek. A tükrökkel még mindig nem barátkoztam meg, bár már sokkal jobban kezeltem a helyzetet, mint pár héttel ezelőtt. Természetesen még mindig reménykedtem, hogy Edward beadja a derekát és átváltoztat, de nem akartam túlságosan sürgetni sem. Semmi olyanra nem akartam kényszeríteni, amit nem akar, bár azért pár naponta felhoztam a témát és ő mindannyiszor biztosított, hogy gondolkozik a dolgon. Alice-szel rendszeresen beszéltünk erről és ő azt bizonygatta, hogy a látomása miszerint vámpír leszek egyre tisztább, vagyis Edward egyre jobban hajlik arra, hogy átváltoztasson. Így bizakodó voltam, bár azt reméltem, hogy már nem fog sokáig gondolkozni az ügyön, hiszen nekem igencsak fogytán volt az időm és nem akartam, hogy túlságosan feltűnő legyen a köztünk lévő korkülönbség.
- Na haragszol még?- kérdezte vigyorogva, miközben úgy helyezkedett, hogy még véletlenül se nehezedjen rám.
- Kimondhatatlanul, de majd később megkapod érte a magadédat. - suttogtam kifulladva, majd újra az ajkai után kaptam. Edward kevésbé volt óvatos, mint régen, mielőtt még elhagyott volna, de a balesetem óta nem közelített úgy..
Amiért összességében hálás voltam, ugyanis én még mindig nem tudtam elfogadni az összeszaggatott testemet és amikor csak lehetőségem volt rá takargattam mindenki előtt, még előtte is.
Most azonban olyan dolog történt, amit egyáltalán nem vártam. Edward keze finoman, de biztosan a combjaimra siklottak, miközben a csípője köré fonta a lábaimat. A meglepetéstől még csak levegőt sem kaptam, nem hogy meg tudtam volna szólalni. A csókunk egyre mélyebb és szenvedélyesebb lett és nekem hirtelen kitörlődtek az agyamból a gondolatok. Mindenhol éreztem Edwardot, az illata és a közelsége teljesen elbódított. A vágyam perzselte a testem összes porcikáját és ahogy a kezei egyre merészebb területekre tévedtek mindkettőnk meglepetésére belenyögtem a csókba.
- Annyira kívánlak. - suttogta ekkor a fülembe, miközben hagyta, hogy levegőhöz jussak, de a vágytól elfúló hangja csak olaj volt a tűzre. Egy pillanatig úgy éreztem nincs megállás. Kezeim öntudatlanul csúsztak a pólója alá, majd egy tőlem szokatlanul ügyes mozdulattal lehúztam róla, hogy aztán a lehetetlennél is közelebb préseljem magamhoz az immáron meztelen mellkasát.
Edward kezei óvatosan kissé bizonytalanul indultak el a pólóm felé, de aztán mikor nem észlelt tiltakozást a részemről lassan húzni kezdet lefelé rólam a ruhadarabot. Már a melltartómnál járt, mikor észbe kaptam. Egy szemvillanás alatt elhúzódtam és kicsit ziháltan néztem Edward-ra. Még épp időben jutott szembe a hasamon lévő sebhely. Hogy is felejtkezhettem meg róla?- kérdeztem magamtól, miközben elöntött a szégyen, míg akaratlanul is végignéztem a félig meztelen szerelmemen. Ő már alapjáraton is százszorta szebb volt mint én, de így hogy még ráadásul össze vagyok kaszabolva..igazán nem értettem, hogy egyáltalán hogy juthatott eszébe ilyesmi, hiszen ő is pontosan tudta, mennyire utálom a sebhelyemet mutogatni.
Kicsit dühösen néztem rá, miközben alaposan visszaigazítottam a pólómat a helyére.
- Sajnálom. Elvesztettem a fejemet. - kért hirtelen bocsánatot, miközben megpróbált a karjaiba zárni, de én elhúzódtam. Undorodtam magamtól és fájt, hogy a testem miatt kell szégyenkeznem. Ha tudná mennyi ideje vágyok már erre..hogy végre megkaphassam minden módon..
- Kérlek bocsáss meg. - kezdte újból, de én egyszerűen képtelen voltam ránézni. El sem tudtam képzelni, hogy őt nem taszítják a hegeim. - Ígérem többet nem fog előfordulni!- nyögte ki végül, mire én rákaptam a könnytől homályos tekintetemet. Nem akartam ezt, én igen is vágytam a közelségére, de egyszerűen ilyen kinézettel lehetetlen volt, hogy bárki is vágyódjon utánam. Erre a gondolatra ismét fellángolta haragom Jacob iránt is, amiért ezt tette velem, Edward-ra pedig azért voltam dühös, amiért ilyen helyzetbe sodort.
A könnyeim megállíthatatlanul csordogáltak. Ez volt ez első olyan esténk, mikor végre sikerült teljesen kettesben maradnunk, mivel a többiek elmentek vadászni, pont ezért bántott, hogy ezt a kis időt is ilyen rosszul használom ki. Ahelyett, hogy igazán élveznénk azt, hogy most kivételesen azt csinálunk és arról beszélhetünk amiről csak akarunk, én némaságba burkolózva ülök az ágy szálén, miközben az önsajnálatban fuldokolok…
Edward-ra nézve láttam, hogy tényleg bántja a dolog és én úgy gondoltam hogy nem büntetem egyikünket sem tovább.
- Te is tudod miért utasítottalak vissza. - sóhajtottam, majd végre hajlandó voltam újra a karjai közé mászni. Edward azonban úgy tűnt megnémult semmit sem válaszolt és ez zavart. Ez nem volt rá jellemző. A vállam fölött hátrapillantva néztem rá, hogy rájöjjek a hallgatásának az okára. Nagyon elgondolkozó arcot vágott, mint aki próbál valamit megérteni..csak azt tudnám mit, hiszen annyira egyértelmű volt ez a helyzet. Persze ha végre átváltoztatna, akkor minden egészen más lenne..
- Az igazat megvallva, nem, nem igazán értem. - nyögte percekkel később óvatos hangon, miközben a szemembe nézett. Úgy tűnt tényleg nem érti, hogy az előbb miért tiltakoztam..vagy csak úgy tesz, mint aki nem értené.
- Edward-sóhajtottam fáradtan. – Tudom, hogy tudod.
- Mit? - kérdezte értetlenkedve és nálam itt szakadt el az a bizonyos cérna.
- Jaj ne csinálj már úgy, mintha nem tudnád! Csak nézz rám, Edward mégis hogy gondoltad?- csattantam fel, de úgy tűnt még mindig nem igazán érti, hogy mi a bajom. Vagy nagyon jó színész.
- Szeretném ha elmagyaráznád, hogy mi bánt, mert így nem értem. Sajnos a te gondolataidat nem hallom, bár most mindent megadnék érte. – sóhajtott vágyakozva, de aztán a hitetlenkedő arcomat látva folytatta. - Olyan hirtelen váltottál. Én addig azt hittem te is .. hogy te is akarod, de hirtelen elhúzódtál.. Bántottalak? Vagy valamit rosszul csináltam?- kérdezte kétségbeesetten, mire én hitetlenkedve néztem rá.
- Edward, nem erről van szó. - kezdtem bele kicsit megenyhülve, bár még mindig nem hittem, hogy tényleg nem érti. -A testem..te is tudod, hogy szégyellem a hegeimet. Még én is undorodok magamtól, nemhogy te..- nyögtem végül fojtott hangon, majd gyorsan elfordítottam szégyenemben a fejemet. Tessék, most már kimondtam hangosan is, értenie kell..
- Isabella Swan!- kezdett bele hirtelen, miközben maga felé fordított és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Hogy gondolhatsz egyáltalán ilyenre? Azt hittem, ezt már egyszer megbeszéltük!- kezdett bele rosszalló hangon. - Nem érdekel, hogy hány heged van, nekem akkor is te vagy a leggyönyörűbb és legkívánatosabb nő. Mindent, ami hozzád tartozik imádok és pont úgy szeretek ahogy van. Te se gondolhattad komolyan, hogy emiatt ellenérzéseim vannak veled szemben. - mormolta a végét, ekkor már a nyakamba, majd újra csókokkal borított el. De nem győzött meg. Én láttam magamat, tudtam, hogy mennyire csúnyák a hegeim, és egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ő ezek után is vonzónak találjon.
- Miért nem hiszel nekem?- kérdezte mikor látta, hogy nem győzött meg. - Vagy van más is?- tette hozzá bizonytalanul, miközben fürkésző szemekkel az arcomat vizsgálta.
- Ha nem akarod..akkor inkább azt mondd, megértem, tudom, milyen veszélyes..hogy ha elveszítem a fejemet akkor bánthatlak is..- sorakoztatta fel a téves elképzeléseit, mire én próbáltam leállítani.
- El sem tudod képzelni mennyire vágyom a közelségedre, de nem lehet. Így nem, majd ha én is szép leszek, akkor én magam foglak leteperni, de addig..nem akarom, hogy többet lásd a szétroncsolódott testemet, mint amennyit feltétlenül szükséges. - zártam rövidre kérdést, mire mintha düh csillant volna szemébe.
- Te azt hiszed, hogy nem talállak vonzónak?- kérdezte hitetlenkedve mégis indulatosan, mire én csak bólintottam. Végül is ez volt lényeg. Edward mintha csak erre várt volna. Hirtelen és kicsit erőszakosan gördült felém, hogy szenvedélyesen csókolni kezdjen, mintha ezzel akarná bizonyítani az igazát.
Mit ne mondjak..elég meggyőző tudott, lenni, de még mindig voltam kételyeim.
- Nem hiszem el, hogy nem érzed, mit vált ki belőlem a közelséged..- nézett rám elfeketedett szemekkel, majd hogy jobban értsem miről beszél az ágyékát nekem nyomta, mire belőlem újabb vágyakozó nyögés szakadt ki. A testemnek nem tudtam mindig parancsolni és mindig többet árultam el, mint amennyit akartam. Combjaim újra a dereka köré fonódtak, miközben ő újra gyengéden kezdett csókolni, érzékien, úgy hogy az egész testem beleremegett.
- Nekem mindig is te maradsz a világon a legszebb nő. - mormolta, majd egyik keze a fenekemre csúszott, hogy még közelebb vonjon magához, miközben az ajakai anyakamra csúsztak és még lejjebb haladtak volna, ha a pólóm nem lett volna útban. Edward ismét megpróbálta eltávolítani rólam a felesleges ruhadarabot.
Azonban ahogy lassan felfelé húzta rajtam úgy kezdett rajtam elhatalmasodni a pánik. Bízni akartam Edward-ban, sőt bíztam is benne..csak még nem álltam készen. Edward megérezte a testem merevségét, a görcsös test tartásom mindent elárult, így nem erőszakoskodott tovább. Jobban mondva, nem húzta le rólam a pólót, de azért lejjebb csúszott rajtam és a legnagyobb meghökkenésemre finoman végigcsókolta a hegeimet. A legrosszabb az egészben az volt, hogy bár én borzadtam a gondolattól, hogy szerelmem pont a hegemet csókolgatta, mégis élveztem. A bőr azon a részen még érzékenyebb volt mint máshol, ezért mintha még jobban éreztem volna Edward minden apró érintését.
- Pont úgy szeretlek ahogy vagy, a hegedet is szeretem, mert hozzád tartozik. És egyáltalán nem zavar..- beszélt a hasamnak,majd óvatosan visszaigazította pólómat a helyére és mellém feküdt.
- Mindketten gyorsabban szedtük a levegőt a kelleténél, miközben én komolyan összezavarodtam. A testem fájóan vágyakozott Edward után és tudtam, hogy nem sokáig fogok tudni már neki ellenállni.. Talán jobban tenném, ha megbarátkoznék a helyzettel. Ha őt nem zavarj, márpedig látszólag nem, akkor engem sem kéne.
- Van valami, amit meg akartam veled beszélni, mielőtt elaludnál. - kezdett új témába szerelmem, kiszakítva engem a gondolataimból. Az egyik felem éppen magamat átkozta, amiért nem engedtem a csábításának..
- Igen?- kérdeztem vissza kicsit szórakozottan, miközben a mellkasára kezdtem az ujjammal rajzolgatni mindenféle mintát.
- Hát..szóval csak az érdekelne..- kezdett bele szaggatottan, majd megelégelve játékomat finoman lefogta kezemet..- hogy mit szeretnél születésnapodra. - nyögte ki végül, miközben a szemeimbe nézett. Egy pillanatra megmerevedtem és már majdnem rávágtam, hogy semmit, mikor eszembe jutott mégis csak van valami.
- Bármit kérhetek?- kérdeztem hirtelen, mire ő gyanakvóvá vált, de bólintott.
- Edward, nem akarok mást, csak hogy változtass át, hogy tegyél olyanná, amilyen ti vagytok, hogy végre tényleg közétek tartozhassak, hogy örökre együttmaradhassunk és hogy megszabadulhassak ezektől. - mutattam rá az arcomon éktelenkedő sebhelyre. Azt hittem, hogy rögtön rávágja, hogy nem, vagy hogy ezen még gondolkoznia kell és hogy ne sietessem, de nem ezt felelte.
- Csak erre vágysz, igaz?- kérdezte kicsit csalódottan, mégis beletörődötten, mire én bólintottam. Edward szorosan az ölébe vont és fejét a nyakamba fúrta.
- Tudod milyen nehéz..látom, hogy szenvedsz emiatt - húzta végig az ujját az arcomon- és tudom, hogy ez megoldás lenne minden más gondunkra is… De akkor is hatalmas áldozatba fog ez kerülni a részedről. - nyögte kétségbeesetten, mégis úgy éreztem, hogy soha nem álltam még ilyen közel a célhoz.
- Alice előre megmondta, hogy ezt fogod kérni..így nem lepődtem meg. - vallotta be, miközben kicsit arrébb húzódott, majd mélyen szemembe nézett.
- Utoljára kérdezem, biztos, hogy ezt akarod?- tette fel a legegyszerűbb kérdést, mégis a dolog komolysága miatt átgondoltam még egyszer, de biztos voltam magamban és ezt neki is megmondtam.
- Nem akarlak elveszíteni és szeretnélek boldoggá tenni..- folytatta az eszmefuttatását, miközben minden izmom megfeszült az ítéletét várva.
- Rendben, megteszem, de van egy feltételem!- mondta végül ki, mire én szinte szárnyalni kezdtem örömömben. De vajon mi lehet a feltétele?